mit kezdjunk az indulataikkal

Mit kezdjünk az indulatainkkal?

Bence Ganti Uncategorized Leave a Comment

Az önszabályozás és az önkontroll közötti különbség

Sok embernek téma, hogy mit kezdjenek az indulataikkal. Felnőttként is néha indulatba tudunk jönni; és a gyerekeknek is meg kell tanulniuk az indulatukat kontrollálni vagy szabályozni.

A magyarban ez a két szó egész más érzetet kelt. Önkontroll vagy önszabályozás?  Az angolban a self control vagy control két dolgot is jelent: kontrollálást és szabályozást. Azonban a magyar fül, ha azt hallja, hogy kontroll, valamiféle gátló, tiltó akciót érez. Ezt nem szereti az ember. Ki szereti, ha elfojtják, legátolják, úgymond kontrollálják? Ha viszont azt mondom, hogy szabályozás, akkor nincs ez a megütköző érzésünk. Szabályozni annyi jelent, mint megfogni valamit és segíteni, hogy menjen valamilyen irányba. Hogy szemléltessem ezt saját élménnyel a számotokra, meghívlak titeket most egy gyakorlatra!

Sajátélményű gyakorlat

Az első rövid gyakorlat. A bal kezed és a jobb kezed kell csak hozzá.  Kérlek csináld most velem, hogy átéld mire is utalok.  Emeld fel a bal kezedet: eddig lent volt a hasad előtt, és most kezd el lassan emelni. Érzed is: valami előjön belőled, egy impulzus, valami emelkedik, valami lenni akar belőled.  Ez most a bal kéz emelkedése. Most csináld újra, de közben fogd meg a jobb kezeddel felülről, és nyomd le, tarts ellent. Ne engedd, hogy felemelkedjen a bal kéz. Érezd, hogy feszül a bal karod, ahogy próbál menni, és érezd, a jobb kart, ahogy nyomja vissza. És érezd, ahogy a kettő együtt feszül, és emiatt van egyfajta befagyás. Egy erőlködés, egy görcs, egy belső küzdelem, egy befagyás. Ez az önkontroll.  Most engedjük vissza a két kezet, hadd pihenjenek meg. Tehát a kontrollnál küzdés van, önküzdés, aminek csak vesztesei lehetünk, hiszen ha egyik részem nyer a másik ellen, akkor másik részem veszített. Veszítettem. A lényem teljessége nem érez győztességet. Ezért ha azt mondjuk az embereknek önismeretben, hogy meg kell tanulnod az önkontrollt, akkor lehet, hogy belül ellenállást éreznek máris felénk terapok, tanácsadók, coachok felé, mert félreértettük a szót.

Jön a második gyakorlat. Emeld ismét a bal kezedet, jöhet a jobb kéz és ezzel kezd el valamelyik irányba húzni a bal kezedet. Még egyszer: lassan emeld a bal kezed, jön a jobb és engedjük, hogy emelkedjen a bal, csak adunk neki egy irányt. Engedjük , tud tovább menni, csak egy irányba elkezdtük vinni.  Na ez a szabályozás!

Ne kontrolláld magad, hanem szabályozd!

Ugyan az a szó az angolban: to control, hogy szabályozni, csak félrehallottuk. W4es szinten, szerep/szabály autoriter szinten kontroll lesz belőle, és ugyan ebből a szándékból, hogy egy felmerült impulzussal valamit kezdjünk W6os szinten szabályozás lesz.  Mint az aikidonál, indul egy mozgás, és ahelyett, hogy azt mondanánk: rossz vagy és nem kéne, hogy legyél, és le kell küzdeni, hagyjuk lenni.  Indul egy düh, oké, oka van hogy megjelent a düh.

Oka van, hogy az ember érzelmeinek része a düh.

Indul egy szomorúság, egy félelem? Oka van, hogy ezek az érzelmeink évmilliók óta az élőlényekben benne vannak. Nem ellenségek. De ha egyszerűen kicsapjuk a másik arcába, az nem jó. Ha önkontrollal próbáljuk elfojtani, az sem jó. Ebből lesz az önküzdés. Pl: a vallásos önküzdés: a vallásra hivatkozva a helyes emberhez képest, ha nem helyes dolgok jönnek elő bennünk küzdeni fogunk. Nem jó! Vallásos önelfojtás, nem szabadság, nem igaz, nem liberalizációja a léleknek, hanem önküzdés, szenvedés. Nem is ezt értették a vallásalapítók (Buddha, Krisztus) hogy magaddal küzdjél. Emelkedik egy indulat, egy érzés, egy impulzus, egy szándék, és meg kell tanulni irányítani, szabályozni, valamerre terelni. Remélem ebből a saját élményből most megértettük, mi a különbség önkontroll és önszabályozás között. Ugyan az W4ről és W6ról.

Az önszabályozást három módszerrel tudod sikerre vinni

És mi a különbség a szabad ember, aki uralja az állapotait a szabályozással vs. az önelfojtó ember között. Már csak az a kérdés, hogy akkor hogyan kell önszabályozni? Hogyan tudom az önszabályozást erősíteni, fejleszteni? Három módon.

Az egyik a meditáció. Csendes meditációban, ahol le tudod csendesíteni az elmét, ott azt gyakorlod, hogy ülsz egy fél órát, órát, figyeled az elmeállapotokat, figyeled a légzésedet, és engeded jönni-menni mind a gondolatokat mind az érzéseket. Fel fognak jönni impulzusok, és ott a szemlélődés terében engeded jönni-menni.  Jönni-menni. És az a részed, amelyik engedi jönni-menni, az a megfigyelő éned, a szellemed. Ezt hívjuk az angolban: the spirit-nek. A szellemi részünk, vagy a buddhatermészet a buddhizmusban, a belső isteni lényünk a keresztény terminológiában. Az a lényeg, hogy van ez a szellemi figyelő énünk, aki figyel, éber (éberség: mindfullness) és annak a terében jönnek-mennek a felbukkanó dolgok. Tehát tulajdonképpen a meditációban ezt erősítjük. A hétköznapi életben ez elalszik és eggyé válunk az impulzusokkal. A meditációban hátralépünk, szemléljük és ezt a szellemi részünket elkezdjük erősíteni: Spirit-building (mint a body-building a testnek) itt a megfigyelő szellemünket erősítjük. Ezért, ha ezt minden nap gyakoroljuk – napközben is a hétköznapi életben: a kocsiban vezetés közben, a boltban, a családi helyzetekben – több éberség lesz velünk, több szellemi jelenlét, több spirit. Spirit-uálisabbak leszünk. Ettől spirituális valaki, hogy mennyi kidolgozott szellemi jelenléte van. Ez az egyik faktor, a spiritualitás fokmérője. Velünk lesz és az önszabályozás emiatt sikeresebb lesz, mert észre fogjuk venni a felbukkanó impulzust napközben, és tudunk úgy dönteni, hogy átengedjük és nem reagáljuk rögtön le. Ez önszabályozás, és e nélkül nincs is önszabályozás. Ha egy vagyok az impulzussal, belefeledkezve nem tudok szabályozni. Ha kicsit hátra lépve átélem és átengedem – meditációban kigyakorlom ezt – akkor tudom szabályozni, döntéshelyzetben vagyok, nyugodtan, relaxáltan, önküzdés nélkül. Ebben semmi önküzdés nincs, ez egy teljesen relaxált, nyugodt, mellette állás – nem kívülállás vagy fölül-, mert ezek rossz szavak – ez mellette állás. Vannak a impulzusok és mellette ott van az átélő-figyelő én, aki föléberesedett. Ez az önszabályozás első kulcsa, hogy legyen önszemlélő meditációnk.

A második kulcs a légzés. Hogyha erős érzelmek jönnek, mit csinálunk mi civilizált felnőttek? Visszafogjuk a légzést. Azért, hogy nehogy az érzelem kijöjjön, hogy nehogy sokak legyünk a többieknek, nehogy ártsunk. Ezért amit ilyen esetben tenni lehet, az az hogy átlélegezzük. Éberség, átlélegzés – napközben kicsi légzések, ha indulatba jövünk, és azzal nagyon hamar ki tud tisztulni  az adott érzelmi állapot, az adott impulzus. Tehát éberség gyakorlás erősítés és pici átlégzések napközben,  ha kell, ha felmerültek erősebb indulatok. Tehát az első két fő dolog van: az éberség a meditáció gyakorlatából és a légzéssel átlélegezni az érzelmeket.

Járjunk önismereti terápiába! Mert akkor van egy olyan emberi kapcsolatunk, beszélgetési terünk, ahol egyáltalán bevallhatjuk, hogy mik mennek bennünk, őszintén beszélhetünk az állapotainkról. És megszokjuk azt – ez meg a lelki öntudatosság heti buildingje – hogy őszintén beszélünk valakinek, és ez azt jelenti, hogy magunknak is őszintén beszélünk. Tehát én csak akkor tudom magamnak elmondani mi megy bennem tényleg, ha valakinek el tudom mondani. Ha azt gyakorlom mindenki előtt, hogy nem mondom el mi megy bennem, akkor magam előtt sem fogom tudni, hogy mi megy bennem. Érzem, hogy valami megy, de nem tudom megfogni. Csak gondolkozom, mi lehet ez? Ha ki tudom mondani – és ráadásul a tanácsadó, a terapeuta jó kérdésekkel segít kihozni a dolgokat – akkor a kimondások ereje által már eleve könnyebbülnek a dolgok és megszületik ez az öntudatossági kultúra, pluszként az is, ahogy ezeket szavakba tudom foglalni.  Tehát az önismereti terápia a harmadik, a légzés a második és a napi meditáció az első. Ha ezeket csinálod, akkor ugrásszerűen egy új szintjére kerülsz az önszabályozás képességének.

Köszönöm a figyelmeteket!

Szeretnél integrál pszichológiát tanulni?

Szeptemberben indul az Integrál Akadémián az integrál pszichológia kurzus következő évfolyama, nézd meg itt!

INTELLIGENS KÖZÖSSÉG: A fejlődés kulcsa
ÖNISMERETI SAJÁTÉLMÉNY: A hitelesség kulcsa
PSZICHOLÓGIA ÉS SPIRITUALITÁS: A megértés kulcsa  
TANÁCSADÁSI GYAKORLATOK: A szakmai tudás kulcsa

Érdekel egy rövid ingyenes email tanfolyam az integrál pszichológiából?
Itt tudsz hozzáférni.

integral_akademia2

Sajátélmény intenzív: Integrál Nyári Tábor

inta_nyaritabor2020_a5_jav

reincarnation

Nézeteim az előző életekről és a reinkarnációs utaztatásról

Bence Ganti Buddhism, Integral, Uncategorized Leave a Comment

Ez a blog egy Integrál Akadémia hallgató kérdésére adott válaszból született.

Kérdés

Szia Bence!

Sokan hallottak már róla, és sokan próbálták is a pránanadis “reinkarnációs utaztatást”, ami állítólag egy tibeti buddhista kolostorokban megmaradt “terápiás” módszer, bár valójában csak Petrezselyem Józsefig vezethető vissza. Az a kérdésem, hogy ezt a módszert, ami amúgy tényleg működik, hova sorolnád, tudsz-e valamit a hatásmechanizmusáról?

Üdv, G, ip2019

Válasz

Honnan jön a reinkarnációs utaztatás gyakorlata?

Reinkarnációs utaztatás van a Pránanadi rendszerében, Petrezselyem József iskolájában Magyarországon, de ezen az iskolán és a pránanadin kívül is sokfele végeznek reinkarnációs utaztatást szerte a nyugati világban, a posztmodern újkori (new ages) spirituális körökben. Tehát ez egy önálló műfaj. Az IEC-n például volt már magyar, angol, amerikai reinkarnációs utaztató.

A “buddhista kolostorok”, amire utal Petrezselyem és a Pránanadi az a tibeti buddhizmus hagyománya és annak a kolostorai. Azokban a kolostorokban a szerzetesek gyakorlatai között valószínűleg van előző élet megnézése, ahogy a théraváda vipassana hagyományok közül is némelyikben van – pl. a Pa Auk Sayadaw módszerében, amit Anuttara is tanít, de pl. a Goenkában nincs (előző élet hite és említése van, csak külön arra gyakorlás nincs, máson van a fókusz).

A buddhista kolostorokban, ha van, akkor a tradicionális gyakorlásrend keretén belül van előző élet megnézés, tehát nem úgy, hogy a szerzetes bemegy a társához „adj nekem egy előző életek sessiont”, vagy hogy a falusi ember bemegy a kolostorba, hogy „kérek egy utaztatást”, és akkor hanyatt kell feküdni és egy szerzetes levezeti neki. Ez a gyakorlat inkább a posztmodern, new ages nyugati spiritualitásban alakult ki, a tradicionális kontextusból kiemelve a technikákat önálóan végzik, mint ülés, szolgáltatás.

Ugyanakkor egy buddhista országban, mint Tibet (ma már Kína), Nepál, Észak-India (újabban buddhista megint), Burma, Thaiföld, stb, a reinkarnáció nem akkora izgalmas felfedezni való újkori hír, mint nálunk. A közgondolkodás része évezredek óta töretlenül, és olyan természetes része az elfogadott közgondolkodásnak, mint nálunk Petőfi Sándor.

Mi a reinkarnációs utaztatás és mire való?

Az utaztatós ülés egy imaginatív ülés, egy – noha nem úgy hívják, de műfajában – hipnoterápiás ülés, ahol be kell csukni a szemet, el kell lazulni, befele figyelni és ott a képi világban elmerülve az ülésvezető egy lépésekre bontott instrukciós forgatókönyv szerint visszavezeti a figyelmet a születésünk elé, majd az előző életbe. Az „utazó” vagyis az imagináló személy pedig figyeli mit lát, megjelenik-e valami és érez-e valamit. Majd eldönti, hogy amit látott, érzett, az valóban előző élet lehetett-e vagy inkább fantáziálás, sima imagináció.

Véleményem szerint inkább az extrémebb, furcsa esetekben lehet az, hogy egy darab előző életbeli megtalált helyzet újraélése kioldódást hoz. Például pszichoszomatika: egész életében ismétlődő fájdalma van a testében valahol vagy furcsa kiütései vannak, és mondjuk előző életekben ott megégették vagy átszúrták a csatában. Vagy erős sorsesemények ismétlődnek, mondjuk, folyton kirabolják, és lehet, hogy előző életében van egy traumatikus gyökere. Ezzel együtt önismereti és önfejlesztési kutakodás, érdeklődés esetén is kipróbálhatjuk, miért is ne? Hátha rájövünk valamire. Csak jobb, ha tudjuk, hogy valószínű egy ülés nem oldja meg az életünket, és ha rá is jövünk valamire, nem biztos, hogy az a gyökere, hanem csak egy elem a láncolatban.

Ha ezéletben ismétlődő érzelmi, kapcsolati mintáim vannak, arra való-e a reinkarnációs utaztatás?

A buddhizmusban az előző életeknek ezért nem is tulajdonítanak olyan kiemelt jelentőséget, hogy „na, ha veszekszem a párommal, akkor biztos előző életbeli oka van, kérek egy utaztatást, megtaláljuk a jelenetet és kioldódik, így nem fogok tovább veszekedni”.

Inkább nyugaton keveredett össze az, hogy pszichoterápiás célból előző életekben keresik az okot, és azt remélik, hogy egy üléstől, egy előző életbeli helyzet újraélésével kiold valami, amitől az ezéletbeli kapcsolati minta vagy ismételt érzelmi reakció elmúlik. Szerintem egy üléstől nem múlik el. Az ezéletbeli kapcsolati minták és ismétlődő karakterfixált működések megismerése, feltárása, kimondása, feltérképzése, leleplezése és oldása minimum 1-3 éves (és gyakran hosszabb) önismereti-terápiás folyamat során bontakozik ki számos ülésben, egy terapeutával való élő kapcsolatban, és azt kell leleplezni és kimondani, hogy ezéletben kivel mit csinálunk.

Egyrészt gyerekkorban mik a meghatározó jelenetek, amiket hipnoterápiás, imaginatív ülésekben újraélünk és oldunk, másrészt itt és most hogyan ismétled és csinálod az életed szereplőivel. Sőt: hogyan ismétled meg a terapeutáddal is (áttét-viszontáttét). Tehát múltfeldolgozás és jelenátdolgozás egyszerre, verbális (csak beszélgetős, rájövős, tantusz-leesős ülések) és nonverbális (imaginatív, hipnoterápiás) ülések sora egy terappal. Ha ezt kiegészíti csoportozás (dráma, bodywork, állítás) akkor még kerekebb.

Ezzel együtt lehet, hogy 350 éve egy francia faluban hasbaszúrt egy zsoldoskatona, és az is része annak, hogy ismételsz valamit ezéletben, de nem attól van önmagában, így annak az újraélése nem oldja ki, írja át az egész ezéletbeli történetedet és a játszmákat amiket anyáddal, apáddal, a testvéreiddel, a pároddal és a terapeutáddal végzel.

Mire használják a buddhista kolostorokban az előző életekbe nézést?

A buddhista kolostorokban másra használják az előző életbe nézést, az elme meghaladására. Tehát nem terápiás célja van, hanem meditációs felébredésbeli célja. Ha a meditáció már nagyon megy, akkor egy ponton ki kell választani egy elmepillanatot, egy a meditációban megfigyelt elmében menő tartalmat, és belekoncentrálva megnézni, hogy milyen előző életbeli helyzetekből jön. Nem is csak egy, hanem több előző élet láncolaton át megnézni és megkeresni az elsőt, ami a lánc elején áll. Ehhez lézererős szuperkoncentráció kell, amit előtte a gyakorló már sok ülésben kifejlesztett (ez a dzsána, jana), mely a valóságlátás és az abból fakadó bölcsesség (vipassana = tibeti lagthong) alapja. Ekkor az előző életekbe nézés egy elem azon az úton, ahol az ember lebontja az elmében összeállt illúzórikus valóságot, hogy az elmén teljesen túljutva az isteni tudatba, a nirvánába jusson.

Hiszek-e a reinkarnációban, volt-e erről sajátélményem reinkarnációs utaztatásban, és másban?

Hiszek a reinkarnációban és az előző életekbe való belenézés lehetőségében. Voltam egy ilyen ülésen spirituális keresésem során. Láttam valamit, vagyis a félálomszerű vezetett állapotban láttam képeket, ami önmagában nem nagy kunszt, mert ebben az állapotban az elme magától is folyton képáramlásban van és szuggesztív. Azaz, ha mondanak valamit neki, akkor aszerint alakul a képáramlás. Először arra instruált, hogy születésem előtt a bardóban vagyok, aminek a hatására fehér tejszerű ködben lebegést észleltem az imaginációban. Utána előző életbe menést instruált, aminek során valami természeti tájban egy csatát láttam az imaginációban. A végén úgy éreztem, hogy nem tudtam megmondani, hogy ez előző élet volt vagy sima imagináció. Nem kísérte katartikus érzelmi reakció vagy átütő bizonyosságélmény az imaginációt, inkább olyan átlagos, elképzelős volt. Az utaztató kedves volt és becsületesen korrektül levezette a Pránanadi erre szóló gyakorlatát.

Álmomban viszont többször volt, hogy a normál álmodás átváltott transzálommá, azaz erősen beélesedett a jelenet, és markáns „tényleg ott vagyok” érzéssé alakult át. Az 1910-es és 1930-as évek közötti időszakbeli Budapesten láttam mindent nagyon pontosan és részletesen, máskor pedig az 1950-es évekbeli Berlinben voltam egy ugyanilyen tűélesen pontos jelenetben, és úgy éreztem, az én voltam. A berliniben nő voltam ballonkabátban, a budapestiben nem volt testélmény, hanem mint egy szabadon lebegő szellem, vagy tudat repkedtem. Mindkettőből izgatottam ébredtem, hogy „hú, ez fantasztikus”, és úgy éreztem, hogy előző élet volt, különösen a berlini.

Egy harmadik esetben pedig egy kliensemnek vezettem egy hipno-nlp-s ülést, ahol korregresszióban mentünk egyre korábbi életszakaszokba és néztük az ottani emlékeket. Az ülés jól ment, átéltük a 34, 17, 9, 3 éves kori életszakaszból azokat az emlékeit, amik a mostani életében átélt élményhez hasonló érzetűek. Ez az a belső gyógyító technika az NLP-ből, amit az ipén is tanulunk harmadik végén a TK napon. Majd egyszercsak a nő azt mondta, hú, most az orvosért megyünk. Mondom, hol vagy, mit látsz? Egy lovon ülök Franciaországban és vágtatok a faluba, mert itt jobbra van egy ház, ott lakunk és az orvost kell hívni. Egyszer csak egy előző életébe lőttünk bele, pedig a cél nem is ez volt, mégis az ő tudati áramlása a korregreszió során spontán odavitte. Ugyanúgy kell eljárni, mintha ezéletbeli jelenetet néznénk, a tudatban nincs különbség, teljesen mindegy. Ugyanúgy levakogjuk a képet, átéletjük az érzelmet, és kimondatjuk az átélt tartalmakat.

Ezen élmények során nekem az a személyes konklúzióm, hogy az előző életbeli utazás megtörténhet reinkarnációs utaztatás ülésen, vagy nem, és megtörténhet máshol is. Vagyis nem attól történik meg, hogy ilyen ülésen vagyunk, hanem attól hogy a tudat készen áll, és oda csusszan. Mint látjuk, megtörténhet nem reinkarnációs ülésen is. Ha készen áll oda csusszanni és pont elmegyünk egy reinkarnációs ülésre, akkor pedig ott fog megtörténni.

Ha elmegyek egy reinkarnációs utaztatásba, garantált, hogy előző életet látok?

Az előbb leírtakból kiderülhet a válaszom: nem. Nem garantált. De lehetséges, tehát szerintem az ülések egy részében megtörténik, másikban nem. Nem hiszem, hogy minden ilyen utaztatós ülésben odajutunk, szerintem egy része fantázia, azaz sima imagináció. Megjegyzem az is értékes, sosem véletlen, mit imaginál az elme, mindig oka van, valamit processzál. Tehát ha nem vagyunk ráfixálva, hogy előző életnek kell lennie, hanem általános önismereti-terápiás munkát végzünk, akkor akármi is megy, azzal lehet dolgozni.

Az előző életekbe nézés tekintetében a fő dolog, hogy a tudatunk képes-e odamenni. Egyébként meglepően többször képes szerintem, mint hinnénk, tehát ha nem volt ilyen élményünk még, vagy kétkedve hiszünk benne, akkor is lehetséges elvileg.

Viszont véleményem szerint nem (csak) attól jutunk oda, hogy a másik levezeti a technikát, és a technika biztosan hat, mint egy lázcsillapító a lázra. Hiszen az ülésvezetés nem más, mint egy leírt imaginációvezetési szkript, forgatókönyv, amit elmond, levezet neked a facilitátor, s teret tart neked ehhez. Inkább attól jutunk oda, ha a tudatunk képes odajutni. Ezt megsegíti az imaginációs odavezetés és a tértartás. A nadiban a forgatókönyv mellett energetikai beavatást is kap a vezető, rmélehetőleg ott ez rásegít abban, hogy megtörténjen a dolog.

Máskor pedig akár a meditációs gyakorlások által, akár spontán odajut valahogy a tudat magától, például kundalini ébredéskor, álomban, meditációban, vagy akár terápiás ülésen is, reinkarnációs utaztatás nélkül megtörténik a reinkarnációs utazás. Ennél fogva azt sejtem, hogy a reinkarnációs utaztatós üléseken az emberek egy része átéli, más része pedig imaginál, fantáziál, és nem tudja pontosan, hogy ami átélt az imaginációban az tényleg előző élet volt-e vagy most alkotta az elméje a jeleneteket, mint az álmodás során.

Honnan tudhatom akkor, hogy az volt vagy nem?

Én a szubjektív élménynek tulajdonítok ebben nagy jelentőséget. Az imaginatív élmény közben fennáll-e egy olyan többletizgalom, fokozott állapot, amitől azt érzem, hogy ez tényleg az, illetve jelen van-e egy közvetlen bizonyosságérzet, hogy ez az, „egyszerűen tudom és kész”! Ha ezek nincsenek, hanem alacsony energiaszint van, éppen olyan képáramlás megy, mint más nappali fantáziálós vagy éjjeli álmodós helyzetben, és a személy bizonytalan, „lehet hogy az, lehet hogy nem az, nem tudom”, akkor szerintem jó eséllyel nem az.

S végül: nincs aki megmondja, erre nincs pontos mérce, műszer, objektív tényező. Az ülésvezető, ha különleges pszichikus képességű, wilberi nyelven w7-es vagy w8-as képességekkel rendelkezik, akkor lehet, hogy belelát és megmondja. Szerintem sokkal több utaztató van, mint megfelelő képességű, tehát attól, hogy egy tanfolyamon megtanulod az ülésvezetés forgatókönyvét elmondani, még nem leszel ilyen képességű. Ennél fogva valószínűleg sok átlagos tudati képességű ülésvezető van némi telepátiával (az az átlagos tudati vezetőknél is gyakori), és a sok között biztosan akad néhány, aki viszont erős különleges képességgel rendelkezik. Ők azok, akik már a tanfolyam előtt is rendelkeztek ezzel, már gyerekkorukban is szellemeket láttak, ők a psychic-ok, a pszichikus látók. Na, ő lehet, hogy képes veled menni a képedben és esetleg verifikálja, hogy előző élet-e. De még ekkor is neked kell belül megnézned, el tudod-e hinni vagy nem. Olyan is van, amikor az, és a személy még annyira w5-ben van, hogy ha az is, nem hiszi el, vagy a megkérdőjelezéssel távol tartja magát attól, hogy igazán befogadja. Szóval sokféle kimenetel lehetséges.

Melyik wilberi szint az előző életek látása?

W8-as, azaz a nyolcas wilberi szint, a szubtilis. Abban az esetben, ha valóban az volt. Amennyiben egyszerűen az elme fantáziatevékenysége, akkor w2-es, fantazmikus-érzelmi.

Az előző életbeli látásoknak lehet-e egótámogató, kompenzációs funkciója is?

Megfigyeltem az, hogy vannak, akik kis társadalmi presztízsűek és az ezotériában találnak kompenzációt erre. Nemegyszer úgy, hogy egyszer csak úgy látják, előző életükben kiemelkedően fontos spirituális vezetők, vagyis nagy társadalmi státuszú személyek voltak, ezért most is annak fedezik fel magukat. Az utaztatáson az jön ki, hogy az egyiptomi főtemplom papnője volt vagy tibeti főpap vagy indiai templomi táncosnő. De semmiképp sem takarítónő az ugandai pályaudvar mosdójában. Miért nem normális, közönséges, hétköznapi előző életek jönnek ki ezen esetekben, hanem nagyszerű szuperlények? Szerintem ez sok esetben fantázia, méghozzá kompenzációs funkció lehet egy olyan egószerkezetben, ahol a w 2-3 szinteken kisebbrendűségi elakadás alakult ki a felnövés során, az egész tudattalan és még nincs átdolgozva.

Összefoglalóan: szerintem az előző életek léteznek, azokba való betekintés lehetséges és valóságos élmény, amely a w8-as szubtilis szinthez (létramodell) illetve tudatállapothoz (Wilber-Combs mátrix) tartozik az integrál modellben. Ezt át lehet élni több módon: spontán, meditációban, álomban, kundalini ébredéskor, tréning részeként buddhista meditációs rendszerben vagy reinkarnációs utaztatáskor. Ezen utaztatásokkor vagy bejön vagy nem, attól függően, hogy a személy készen áll-e rá. Ebben lehet szerepe az utaztatást vezető tudati képességeinek, bevatásának. Noha érdekes és tanulságos lehet egy ilyen ülés és érdemes kipróbálni, miért is ne, a valós életbeli mintáink átdolgozásához valószínűleg egy rendes önismereti-terápiás átdolgozás kell majd. Ahhoz ez egy adalék lehet. Ahol azonnali tünetcsökkenést várhatunk egy előző életbeli üléskor az az extrémebb, furcsább tünetek.

Tanulj integrál pszichológiát velünk!

Szeptemberben indul az Integrál Akadémián az integrál pszichológia kurzus következő évfolyama, nézd meg itt!

INTELLIGENS KÖZÖSSÉG: A fejlődés kulcsa
ÖNISMERETI SAJÁTÉLMÉNY: A hitelesség kulcsa
PSZICHOLÓGIA ÉS SPIRITUALITÁS: A megértés kulcsa  
TANÁCSADÁSI GYAKORLATOK: A szakmai tudás kulcsa

Érdekel egy rövid ingyenes email tanfolyam az integrál pszichológiából?
Itt tudsz hozzáférni.

integral_akademia2

green shadow1

A zöld tudatszint árnyékai

Bence Ganti Uncategorized 5 Comments

A posztmodern, korai w6-os, zöld tudatszint értékeit számos helyen tárgyalják, és fontos alapja az integrál értékrendnek is: az empátia, elfogadás, tolerancia, soknézőpontúság, többelvűség, relativizmus, kulturális sokszínűség, világbéke, ökológiai érzékenység, közösségiség, egyenlőség, hitelesség, autonómia és önmegvalósítás. Azonban mint minden szintnek, ennek a szintnek is megvan az árnyéka, mellyel foglalkozni érdemes, mert megjelenik mind az egyéni önismereti és spirituális úton, mind a posztmodern értékeket integráló országok kulturális, társadalmi és tudományos életében is. A zöld szint árnyékait három fogalommal írja le Ken Wilber: önellentmondás, undok zöld és búmeritisz – mely fogalmak további jellemzőket fejtenek ki. Röviden megnézzük ezt a három fogalmat, és az általuk jelölt jellemzőket, majd egyben kifejtjük részletesebben is. Mindez érdekes szempont lehet az emberekkel való személyiségfejlesztő- és terápiás munka során, de a társadalom és kultúra megértésében is.

1.The „performative contradicion” – az „önellentmondás”

A kicsit absztrakt elnevezésű „cselekvéses ellentmondás”-t magyarul legtalálóbban önelletmondásnak fordíthatjuk. Azt jelenti általánosan, hogy önellentmondás van abban, amit a személy mond, vagy tesz. Wilber specifikusan itt a posztmodern korai w6 zöld fejlődési szint önellentmondásra alkalmazza a fogalmat, melynek lényege, hogy „mindenkit elfogadunk, kivéve azt, aki nem fogad el mindenkit”. Ez egy önellentmondás, hiszen ha mindenkit elfogadunk, akkor azt is el kellene fogadnunk, aki nem fogad el mindenkit. Ha nem fogadjuk el azt, aki nem fogad el mindenkit, akkor nem igaz ránk a mindenkit elfogadunk kijelentésünk, hiába hangoztatjuk. Márpedig a posztmodern embereknél gyakran éppen ezt az önellentmondást látjuk.

Decisions about the future

A zöld rejtett önellentmondása: “Mindenkit elfogadunk, kivéve azt, aki nem fogad el mindenkit”

A „mindenkit elfogadunk” a tudatos rész, vagyis a személy azt hiszi, hogy ő mindig mindenkit elfogad. A „kivéve azt, akit nem fogadunk el” a nem tudatos, kimondatlan árnyékrész, vagyis a személy olykor énállapotot vált, és nem elfogadó, sőt egyenesen kötözködő, ellenálló vagy akár agresszív állapotába kerül az igazság nevében azzal szemben, akiről azt gondolja, hogy nem fogad el mindenkit. A tolerancia egy kulcsfontosságú alapérték a zöldnél. “Mindenki felé toleránsnak kell lennünk, és idegesítő, hogy vannak, akik ezt nem értik”.  Azaz mindenki felé toleráns, de nem tudja tolerálni azt, aki nem toleráns másokkal szemben. Ezt az attitűdöt gyakran mások és a közösség megszenvedik, miközben a zöld személy számára ez nem tűnik fel. Vagyis a zöld posztmodern emberre gyakran jellemző ez az érdekes és sokszor kimondatlan önellentmondás, hogy a példaértékűen szenzitív, figyelmes személy olykor kritikus, és akár destruktív lesz, ha úgy érzékeli, hogy a másik nem olyan elfogadó és toleráns, mint amilyennek az ő mércéje szerint lennie kellene ahhoz, hogy beálljon a béke mindenki között.

2.The „mean green meme” – az „undok zöld”

A fentiek miatt a posztmodern zöld személy undokká válhat. Ilyen az, amikor valaki posztmodern elvekre hivatkozva undok kommentet tesz ránk (akár élőben, akár online egy posztunkra) és tűélesen rámutat, hogy hol hibáztunk a humanisztikus elvek tükrében, miért nem vagyunk elég nyitottak, egótlanok, sürgetve ennek korrigálását. Ilyen az is, amikor egy csoportban egy személy harcosan képviseli az igazságosságot, egyenlőséget, és a csoporttársaira vagy a vezetőre sokkolóan reagál reakciót ad az igazság nevében. Miközben elvileg a jóságot manifesztálja, igazából az ellenkezőjét teszi, negativitást gerjeszt. Ilyen az, amikor valaki, aki végre rátalált és menedéket vett az új, posztmodern humanisztikus értékekben, mint hitelesség, őszinteség és önmagunk adása, ezt elkezdi türelmetlenül követelni a körülötte levőktől. „Most nem mondasz igazat, hiteltelen vagy!” „Hagyd már abba a játszmázást, és légy önmagad!”Noha a kommunikált zöld minőségek – önmagának és hitelesnek lenni – nemesek, a kirohanás maga, nem éppen az erőszakmentesség kifejeződése, hanem undok és impulzív, w3-mas, piros kapcsolati viselkedés.

 

Passsive agressive hippie

Az „undok zöld” fogalom tehát a személyiségfejlődési korai w6-os posztmodern szintjének azon árnyékára utal, amikor a személy undokul, bántóan, gonoszul (a „mean” angol szó magyar szinonímái) viselkedik azon elvek nevében, amelyek az undokság ellentétei – a szerető, mindenkit elfogadó humanizmus nevében, melynek véli és propagálja magát az adott helyzetben. A probléma nem a visszajelzés, az elvek hiátusaira való rámutatás vagy a kritikusság, hanem a mód, ahogy tálalja. A harcosság, a türelmetlenség, az agresszív kirohanás ennek az energetikája – melyet egy szóval az undokban foglalunk össze. (Fordítói megjegyzés: az undok közepesen jó szó, a magyarban nehéz olyan szót találni, amely egyben visszaadja az angol mean szót. Ezért is írtam körül több szinonimával a jelenséget).

3.Boomeritis – a búmeritisz

A búmeritisz (játkos műszó) a posztmodern zöld tudatfejlődési szint árnyékjelenségének harmadik aspektusára utal: a túlzott relativizmus, a fokozott nárcisztikusság és a csökönyös hierarchiaellenesség. A túlzott relativizmus azt jelenti, hogy mindenkinek érvényes a nézőpontja, ez garantálja az egyenlőségünket és mindenki elfogadását. Ugyanakkor ha egyikünk nézőpontja sem lehet igazabb a másiknál vagy nem lehet egy irányadó nézőpont a sok közül, akkor elveszítjük az orientációt és az aperspektivikus őrület állapotába kerülhetünk. A fokozott nárcisztikusság azt jelenti, hogy túlzottan magunkkal vagyunk elfoglalva, úgy érezzük nekünk minden jár, és mindig mi vagyunk az elsők és legfontosabbak. Az önfejlődési és spirituális úton is megesik ez, amikor a figyelmünket folyton önmagunk köti le.

spiritual-narcissism2A búmeritiszre jellemző spirituális nárcisztikusság, amikor az önfejlődés és a spiritualitás terén is túlzottan önmagunk köt le, s míg az előtérben bölcsen instruálunk a középpontból, a háttérben versengőek, gőgösek és egoisztikusak vagyunk. Leköt minket a lájkok száma a Facebookon, és hogy szexik legyünk a jógaposzton. Yoga chicks és tantra guys. 

A csökönyös hierarchiaellenesség pedig egy gúnyos megvető attitűd a keretekkel, az alá-fölérendeltséggel és az autoritással szemben. A posztmodern szelf úgy érzi, ő ezeken a régi világhoz tartozó negativitásokon már túljutott, s az új világ képviselőjeként felszabadultan, ezen kötöttségekből kiszabadultan, mindezek felett áll.

 

tumblr_mvl0kmgPZo1slixf5o1_640

A bummeritisz szó, melyet Wilber alkotott meg, a búmer (angolul boomer) és az -itisz szavak összeolvasztásából jön létre, ahol a búmer a posztmodern értékrendet létrehozó egykori hippi generációra utal, az -itisz szó pedig az orvostudományból kölcsönözve a gyulladást jelenti. Vagyis a „bébi-búmerek begyulladása”, az ő „izzó karakterfixációjuk”. A bébi-búmer (angolul baby boomer) generáció a szociológiában a II. Világháború után az 1940-es és 1960-as évek között született generációt jelenti, az angol boom (ejtsd: búm) fellendülés szóból. A háború után ugyanis fellendült a születési ráta, nagyon sok baba született, így ezt a generációt bummereknek mondják. Ők a ma 60-80 év közöttiek, akik a hatvanas években voltak kamaszok vagy huszonévesek, és akik létrehozták a hippi korszakot, majd az abból fakadó posztmodern új szellemiséget. Ennek a posztmodern értékrendnek és generációnak köszönhető nyugaton a jóga, a meditáció, a spiritualitás, az önfejlődés széleskörű elterjedése, a bioboltok, a holisztika és az ökológiai mozgalmak, valamint a posztmodern tudományok megjelenése. A fizikában a kvantumfizika, a biológiában a morfogenetikus mező, a pszichológiában a gestalt, az NLP, a humanisztikus, egzisztenciális, transzperszonális és integrál pszichológiák megjelenése stb. Egy új világkép van kibontakozóban, egy új világ, egy new age születik. Noha a búmer generáció hozta létre ezt, gyermekeik az X generáció, és az ő utódaik is hordozzák és továbbviszik a posztmodernizmus kiváló vívmányait és az itt leírt árnyékát is. Vagyis a búmeritisz egy általános jelző, ami, noha a búmerekből alkotott Wilber, mindenkire vonatkozik, függetlenül az életkorától, és generációjától, mindenkire érvényes lehet, aki ezen a személyiségfejlődési szinten van. Az is igaz, hogy mind a búmerek, az X- és későbbi generációk között is sokan vannak, akik nem a posztmodern szinten vannak, hanem előtte a modern w5-ös, vagy w4-es tradicionális értékrendben. 

Összeségében

Az új világ születésének 50 éve alatt az is kiderült, mik az árnyékai ennek az amúgy csodálatos új szintnek és az azt képviselő embereknek. Wilbernek részletesen elemzi, és a 2000 óta megjelent könyveiben rendszeresen visszatér rá. Azért szól róla ilyen gyakran és ismétlődően, mert korunknak éppen ezt kell meghaladnia. Ezt meghaladva juthatunk el a poszt-posztmodern késői w6-os integrál tudatszintre, a spiráldinamika (sd) által „második emelet”-nek is nevezett (wilber) teal, (sd)sárga szintre. Ma már a posztmodern olyan széles körben elterjedt, hogy nyugaton tömegeket kínoz ez az elakadás, és kulturális, tudományos, gazdasági és politikai folyamatokat is befolyásol. A posztmodern önellentmondása, esetenkénti undoksága, nárcizmusa, túlzott relativizmusa és csökönyös hierarchia ellenessége két területen a leggyakoribb: a közösségekben és a tudományos intézményekben, például az egyetemeken, különösen a progresszív nyugati országokban, mint Nyugat-Európa az Egyesült Államok és Kanada.

Zöld árnyék a közösségben: az erőszakmentes, aki erőlteti az erőszakmentességet

postmodlove

Zöld árnyék a tudományban: a relativista, aki végső értékként kötelez másokat a relativizmusra

relativism

Relativizmus: mindenkinek a nézőpontja relatív, ezért egyenlően igaz. Senkinek sincs jobban igaza a másiknál, egyenlőek vagyunk. Mivel nincs egy fix, stabilnak vehető abszolút nézőpont, ezért nem lehet prioretizálni senkinek a véleményét a többiekhez képest. Nincs egyetlen, végső igazág. Ez biztosítja a szabadságunkat, egyenlőségünket, szeretetünket. Mivel a relativizmus a végső érték, így válik önmaga ellentmondásaként abszolút nézőponttá, melytől eltérni nem illik. Ez a posztmodern politikai korrektség, amely a liberális nyugati egyetemeken gyakran diktátum. 

A posztmodern zöld, korai w6-os személyiségszinten az ember jóval elfogadóbb, nyitottabb, megengedőbb és lazább, mint a modern racionális hidegfejű „normál” közeg. Kivéve olyan területeken, mint Kalifornia, Kanada, Hollandia vagy Svédország, ahol már a posztmodern a norma. Ez az értékrend a másságot, a kisebbséget védi, támogatja, az egyenlőség körébe bevonja. A szlogen ebben a mozzanatban az, hogy „fogadjunk el mindenkit!”. Így valósíthatjuk meg a Földön a vágyott ideált, a mindenkire egyenlően kiterjedő szeretetet, amely során felszámoljuk az egyenlőtlenséget okozó megkülönböztetést, és mind egyenlőek leszünk. Ez egy jóval humánusabb, szabadabb, szélesebb látókörű, és barátságosabb közeg, mint az embereket pusztán profittermelő, versengő, racionális elkülönült lényeknek tartó w5-ös, narancs modernitás vagy épp az az előtti autoriter, mereven hierarchikus úr-szolga világ. A posztmodern egy áldás, az új világ, amerre menni érdemes. Azonban a posztmodern nem áll meg itt, nemcsak ilyen idealisztikus, hanem feszült és kritikus azon helyzetekkel és személyekkel szemben, amelyekről és akikről úgy véli, hogy nem fogadnak el mindenkit.

cimlap-greenpeace-349597

Feszültsége akár harag is lehet vagy éppen demonstratív lázadás, passzív agresszív ellenállás vagy a helyzetből való látványos kilépés, azt jelezvén, hogy ő ebben nem hajlandó részt venni. Akár lehet agresszív viselkedés is az elfogadás nevében. „Én elfogadó vagyok, ő nem, én ezt nem tűröm!”. Politikai szinten törvényeket hozunk a másság elfogadására, amely ott üt vissza, amikor a másság pl. w3-mas szinten levő terrorizmus, amely a mindent megengedő és elfogadó törvények kapuján bejön, de a szeretet nem megköszöni, hanem kihasználja, hogy ellenünk fordulva magát érvényesítse. Nos a posztmodern nem érti miért nem érti az impulzív az értékeit, és vagy a bénult végletekig próbálja kibírni azt, hogy elveihez hű maradjon, vagy megharagszik rá és előjön az undoksága és indulata. Ezzel pedig olyanná válik, aki nem fogadja el azt, akiről azt gondolja, hogy az nem elfogadó. Ő, az egyébként közösségi és igazságosságra törekvő személy, aki arról álmodik, hogy ha megbeszéljük, hogy mindannyian szeretjük egymást, akkor az úgy is lesz, és az emberek le fognak állni a hülyeségeikkel. Hiszen megértik a magasabb elveket, és ha érzik a szeretetemet, az megolvasztja őket, és ők is szeretni fognak. Ez a zöld álom, mely rövidebb epizódokra teljesül, de mindig van valaki, aki előbb utóbb kilóg, aki miatt a kör nem teljes. A zöld személy ilyenkor szabotálhatja, destruálhatja azt, aki kilóg, vagy magát a közösséget, vagy annak vezetőjét, amiért nem teljesíti a zöld álmát. Leginkább azt a személyt a közösségben, aki valamilyen konkrét ötlettel szeretne irányt adni az együttlétnek, vagy a közösség vezetőjét. Szerinte ez az ember megszegte a mindenkit elfogadás elvét, hiszen ha irányt ad, vezet, dönt másokról, akkor nem tartja a relativizmust és egyenlőségt. Ha vezet és irányt ad, akkor ő már nem egyenlő, hanem fennáll az egoizmus és önkényuralom veszélye. Miért arra menjünk, amerre ő gondolja? Ki ő, hogy úgy gondolja, több nálunk, és vezethet minket? Ne tűrjük! Hangzik a mindent elfogadó szeretet szelíd és erőszakmentes apostola, csak éppen ezzel markáns vezető szerepre tör, miközben azt játssza, hogy nem. Ő nem vezet, csak jelez, hogy helyreálljon az egység, azonban ez maga irányt ad, s ezzel vezető funkciót kér, akkor is, ha tagadja. A zöld vezetése a lerosszabb: úgy vezet, hogy letagadja. Azt kell játszani, hogy szentül hisszük, hogy nem vezet, miközben befolyásol és ezzel vezet. Ennél vezetési szempontból még az autoriter vezetés is jobb, olyan értelemben, hogy az legalább arccal csinálja, felvállalja, s nem kell azt játszani, hogy nincs vezetés, miközben az embert vezetik.

 

no leader

 

Egyszer csak azt látjuk, hogy az univerzálisan szerető zöld személy, mint egy erkölcscsősz, szigorú relativisztikus és egyenlőségelvű szeretet közösség elvekkel kontrollálja a többieket, és ha ezen elvek posztmodernek is, maga a kontrolláló viselkedés itt az, ami igazán történik. Előfordulhat az is, hogy rebellisen robbantgatja a helyzetet, támadja a vezetőt, vagy egy csoporttagot, és próbálja rávenni a közösséget, hogy ne fogadják el, más irányba menjenek, akár a vezető ledöntését is kezdeményezheti, vagy egyszerűen a demonstratív kiszállást, hogy kifejezze egyet nem értését. Nem veszi észre, hogy ezzel nem a közösségi egyensúly és együtt maradás felé hat, ahol az egyenlőség békés szerető körét meg lehet teremteni, hanem éppen azt destruálja. Gyakran ezen a ponton – mivel igazából a fel nem vállalt, tagadott és át nem dolgozott w3, piros, kontrollharcos énrészét éli ki, miközben azt zöld posztmodern igazságnak állítja be (w3-w6 pre-poszt tévedés) – már mindegy neki a közösség egyben maradása, akár szét is eshet, mert ami fontos, az a saját pozíciójának és elveinek a hangoztatása. Ebben rejlik az előtérben lévő elfogadása mögötti árnyékban várakozó önzése és nárcizmusa, hogy ”én fontosabb vagyok, mint a közösség, az én indulatomért itt minden kapcsolat és eddig fennált harmónia elpusztulhat”, miközben a „közösség mindenkinél fontosabb, és én csak egy vagyok a sok közül, aki, mivel az egón túl van, nem akarja megmondani mi legyen”. Ez önellentmondás.

A vezetés konok tagadásában az önmagát megadni nem hajlandó nárcisztikus ego áll, mely a posztmodern relativizmus és egyenlőség értékeivel kifinomultan tagadja önmaga árnyékát és a „szabadságot mindenkinek” eszméjével legalizája önmaga kíméletet nem ismerő függetlenségét. Így keveredik össze a w3-mas és w6-os szint a posztmodern személyiségszinten. A titkos játszma az, hogy másoknak ezt garantálja, és ezzel előfeltételezteti, hogy neki ez eleve alanyi jogon jár. Ezért senki ne akarja őt rávenni semmire, mert akkor ő undok módon visszacsap. Ez az extrém posztmodernizmus nárcizmusa, melyre Wilber is utal.

narcissim

Mint terapeuta megjegyzem, hogy a nárcisztikus kifejezés itt az én fontosságának a szinonimája, de nem klinikai kategória. A klinikumból ismert nárcisztikus személyiségzavar ennél erősebb helyzetre utal, vagyis a posztmodern árnyékkal rendelkező személy nem nárcisztikus személyiségzavaros önmagában.

Terapeutaként véleményem továbbá az tapasztalatból, hogy lehet, hogy prototipikus posztmodern képviselőnk éppen azért lett az erőszakmentesség propagálója, mert az apja, vagy anyja erőszakos
volt. Ezért gyerekként vagy kamaszként eldöntötte, hogy ő ezt nem tűri, és felnőttként azért fog tenni, hogy ne legyen ilyen igazságtalanság a világban, és az igazságosságra fog törekedni. Ezután felnőve a világra projektálta mindezt, s abban szinte lézerpontos látással meglátja, hogy hol van az igazságtalanság, mélyen meg fogja érinteni ez, és mellkasában dobogó késztetést fog érezni, hogy a jóért cselekedjen és a gyengéket védje, gyógyítsa. Eközben mindvégig úgy fogja érezni, hogy ő egy nem szokványos személy, más, mint a többi, hiszen őt nem a szokásos versengő társadalmi értékek érdeklik, hanem a humanisztikus, spirituális értékek és a világ gyógyítása. Amit nem tud meg addig, amíg el nem megy az igazság templomába, a pszichoterápiába, hogy ami hajtja, az egy olyan belső igazságharc, amit a szüleivel kellene megvívnia, felnőttként immár a belső munkában. Amit nem tud, az az, hogy önmagában akarja meggyógyítani a belső gyermeket, mikor odakint a bántottak megsegítésére lép, és a világ igazságtalanságait akarja orvosolni. A sérült gyógyító. The wounded healer.

180914-wounded-healer-hero

Aki késztetést érez, hogy egy emberibb, jobb világot hozzon létre, és érzi, hogy más mint a többi – hiszen nem a versengő társadalmi értékek érdeklik, hanem a humanisztikus és spirituális értékek – az gyakran a megdolgozatlan tudatalatti sérülését projektálja a világra, anélkül, hogy tudná. Minél nagyobb a szenvedély ebben, annál inkább elfojtott gyerekkori düh áll mögötte. Akkor lesz érett segítő és világjobbító, ha azt önismereti-terápiában mindezt felismeri, kifejezi és átdolgozza. 

Egyedül nem fog menni a rálátás és a transzformáció. A self help csak addig a pontig ér, amíg tudatosak vagyunk magunkra, a tudatalatti küszöbénél kudarcot vall. Ezért a korai w6-os zöld jóember közösségi igazságbajnokokat csak pszichoterápiás önismereti átdolgozással lehet a következő, késői w6-os integrál szintre transzformálni azáltal, hogy a legmélyebb tudatalatti sérülésekig eljutunk és azt átdolgozva belül a helyére kerülnek a dolgok. Ahogy egyébként más embereket is így dolgozunk meg terápiásan.

Amikor egy megdolgozatlan zöld személy beindítja az egyenlőség és szociálisan érzékeny szeretet nevében a csendes ellenforradalmát, akkor roppant nagy a veszteség egy közösségben, sok érték vész el, jelentős kapcsolati és potenciálpusztulás történik. Szép kapcsolatok mennek tönkre, a vezetőbe vetett bizalom és az azon a szálon elindult belső folyamatok, érés, nyílás, tanulás megszakad, az út, ami megnyílt, becsukódik, ha a pirossá vált zöld tombolni és rombolni kezd a közösségben.

Ezért is tartjuk fontosnak az integrál szinten ennek a jelenségnek az ismeretét és a helyzet vezetői kezelését. Véleményem szerint szinte biztosan jönni fog a lelki és spirituális, illetve új értékeket, jobb világot megteremteni igyekvő körökben ilyen személy és csoporthelyzet, mert a zöld tele van sérült gyógyítókkal és terápiásan átdolgozatlan emberekkel. Jönni fog valaki, aki nem hajlandó elfogadni a vezetést, utálja a hierarchiát, lándzsát tör az egyenlőség kínos védelme mellett, hamar csomót keres a kákán, kikezdi az autoritást, csak mert autoritás, és az erőszakmentességre is igazságosságra felesküdött személy ellentmondva ennek „posztmodernül erőszakossá” válik. A relativizmust ráerőlteti a többiekre, mint abszolút értéket, és passzív agressziójával éppoly autoriter lehet, vagy még inkább olyan, mint az autoritás, aki ellen küzd. A zöld ezen árnyékára az is jellemző, hogy kivételeket kezd magára alkalmazni. Mindez érvényes mindenkire, de rá, aki az igazságosságot ilyen szilárdan képviseli, már nem kell, hogy mindig érvényes legyen.

Mi jön a zöld árnyék megdolgozása után?

A zöld korai w6-os posztmodern szint után a késői w6-os poszt-posztmodern integrál szint jön, a teal vagy sárga. A wilberi szintjelölős színskálán ez a teal, melyet magyarul kékeszöldnek vagy pávakéknek szoktak fordítani, és nem összekeverendő a türkizzel. Azért nevezzük tealnek magyarul is, mert egy önálló külön mozgalom bontakozott mára ki belőle nyugaton a szervezetfejlesztés világában, tehát egyben brandnévvé is vált, Wilber ezen szintjét a cégekre alkalmazó A Jövő Szervezetei című könyv nyomán, melyet Frederic Laloux belga szervezetfejlesztő írt. Ugyanezt az integrál szintet a spiráldinamika fejlődési modell sárga színnel jelöli, amely elnevezés ennélfogva szintén nagyon elterjedt az integrál világban. Az Integrál Akadémián késői w6-os integrál tudatszintnek szoktuk nevezni, és fontos tudni, hogy nem az egész w6-os szint az integrál, hanem a késői fázisa. A korai fázisa a zöld, nem integrál még, de annak előkészítése.

IntegralSemiotics-BG-768x432

A posztmodern utáni, poszt-posztmodern integrál szinten a sokféleség empatikus elfogadásának megőrzése mellett újra struktúrába rendezhető a valóság, a természetes elrendeződés (holarchia) mentén, lehet prioretizálni, és holisztikus, hálózatos integratív rendszereket alkotni. 

A késői w6-oson jelentős változások állnak be. A személy, mint minden szint egészéges megfejlődése esetén meghaladva megőrzi a korábbi szintet. Vagyis megőrzi a zöld szinten kifejlesztett új, posztmodern kapcsolati készségeket és világnézeti értékeket, a hitelességet, önfeltárulkozást, őszinte terápiás beszélgetési és megnyílási képességet, a mélyebb bizalmat, az alapvető egyenlőségre törekvést, a relativizmus ismeretét. Azonban meghaladja ezeknek a kizárólagos elvárását, valamint a hierarchia és vezetés tagadását, és ettől megszelídül, még elfogadóbb lesz immár nemcsak azok felé, akik mindenkit elfogadnak, hanem azok felé is, akik korábbi tudatszinteken vannak. Ugyanis a belső terápiás munka során felfedezni a saját, a zöld szinten még elfojtott, tagadott korábbi énrészeit, és ezáltal integrálja azokat a személyiségébe. Ettől másban is megérti ezeket és együttérez velük, miközben a magasabb elvek felé igyekszik terelni a világot ott és akkor és annyira, amennyire lehet. Az integrál szint nézőpontja ezért tágabb, együttérzése szélesebb, mint a zölddé, és újra struktúrába rendezi a dolgokat, és mély belső nyugalommal stabilan vezet vagy követ egy számára megbízható vezetőt. Rugalmasan váltakoztat vezetés és vezetettség között, önátadás és önösszeszedődés között, illetve mások megtartásában, ha ők önátadást gyakorolják. Az egót leereszti és visszaveszi, rugalmas. A rugalmasság ilyen értelemben egy fő jellemzővé válik. Ezért jóval hatékonyabban és komplexebben képes összefogni s kezelni helyzeteket, komplex, rendszerszintű gondolkodása van. Képes az eltérő szintek embereit áramlásba kapcsolni, az egység és harmónia érzését és helyzeteit megteremteni úgy, hogy abban nem csak azonos szinten lévő zöld emberek vesznek részt, hanem eltérő szinten lévő emberek és helyzetek között is. Vagyis a zöldön értékként fellépő egységet és harmóniát képes egy tágabb és mélyebb, komplexebb szinten megvalósítani.

Terápiás tapasztalatom szerint a zöldből a tealbe való lépés nem képzelhető el személyiségmunka, árnyékmunka, a karakterfixáció megdolgozása nélkül, melynek során egy olyan mély gyökeres elengedés és megnyílás történik a rég elfojtott érzelmek, leragadt énrészek és indulatok maradéktalan testi kifejezése után, amelyben a személy teljesen megnyílik és átadja magát a terapeutájának, és azon át a létnek, a kozmosznak. Az ősbizalom helyreállása. Az őstörésig való elérés (w2), az azon való átmenés, és az ottani bezárulás kioldódása, a mély megnyílás, az ősszeretethez való visszatérés.

Ez nem képzelhető el egyedül, nem képzelhető el self helppel, nem képzelhető el értelemmel és tudásszerzéssel és önmagában meditációval sem. Ezek viszont előkészíthetik és támogathatják azt, hogy az ember egyszer eljusson a teljes önmegadásig és megnyílásig. Hogyan képelhető ez el akkor? Véleményem szerint 3-6 éves önismereti-terápiával egyéniben és csoportban. Az évek száma – melyből a 3-6 irányadó csupán – attól függ, mennyi ideig áll ellen és hárít önkéntelenül az ego, hogyan oldódik fel rétegről rétegre az évtizedek óta beállt egostruktúra, illetve, hogy találunk-e olyan terapeutát, aki ilyen mély folyamatokon képes átvezetni az egyént. Sokan az út egy részénél elakadnak, félig megnyílva nyugtázzák, hogy készen vannak, és teljesítették a hivatalos előírásokat, és elkezdenek másoknak segíteni. Elmaradozik a saját folyamat, és csendben megáll a megnyílási folyamat, amit senki nem fog észrevenni, különösen ha az ember tanító, csoportvezető vagy terapeuta lesz. Az látja őt igazán, aki tovább ment a folyamatban. Menjünk végig az úton. Ne álljunk meg, és ne burkolózzunk a lelki segítésbe e téren. Menjünk végig az úton. Ahogy Rúmi mondta: „ne menj vissza aludni!”.

Hogy kapcsolódik ez a liberalizmushoz, és mi ez a liberalizmus elleneségkép a politikában? 

Egy következő cikkemben tervezek írni arról is, hogy hogyan kapcsolódik mindez a liberalizmushoz, és minek köszönhető a liberalizmus kritikája a politikában. Merthogy köze van a zöldhöz és annak árnyékához, olyannyira, hogy Ken Wilber egyenesen ebből vezeti le az illiberális populista államfők megjelenését számos országban, mint a zöld árnyékaira adott reakció. Ez valóban igaz lehet az olyan országokra, ahol a zöld már nagymértékben beleszövődött a társadalomba, és ahol a narancs alapvető társadalmi berendezkedés – USA, Svédország, Dánia, Hollandia, stb. Az olyan országokban, mint Magyarország, ahol a zöld a 90-es évek óta van jelen, a narancs w5 is még tanulandó új, és a tradicionális autoriter w4 az amiben évszázados rutinunk van, a liberalizmus kritikában keveredik nem csak a zöld, hanem még nagyobb részben a narancs kritikája is, ráadásul a kettő összemosódik és leegyszerűsített, lebutított kategóriákba zsugorodik, mint “balos, jobbos”, stb. Az ember nem csak jobb vagy bal, A vagy B, jó vagy rossz, hanem komplexebb. Az integrál pszichológiai szemlélettel ki lehet szálazni, hogy mely szintek értékrendjei vannak ebben jelen és mi a dinamika közöttük.

 


Tanulj integrál pszichológiát velünk!

Szeptemberben indul az Integrál Akadémián az integrál pszichológia kurzus következő évfolyama, nézd meg itt!



A zöld szint árnyékai téma a következő helyeken jelenik meg az Integrál Akadémia képzésében:

1. Első év. A transzperszonális pszichológia megismerése, a Wilber-Ferrer vita.
2. Első év. Az integrál pszichológia megismerése: a tudatfejlődés szintjei, a wilberi szintek, w1-10, a w6 os szint első bemutatása.
3. Második év. A tudatfejlődés szintek spiráldinamikai megismerése és összekapcsolása a wilberi szintekkel. A korai és késői w6 elkülönítése, a zöld tudatszint megismerése részletesen, a zöld árnyékának kifejtése, a posztmodern értékei és árnyékai.
4. Második év. A szintek ismereteinek összeillesztése, fejlődésvonalak “keresztbe-kasul”, gigatáblázat.
5. Harmad év. A transz, a meditáció és a személyiségfejlődés célú pszichoterápia összevetése és egó elakadások a spirituális úton.
6. Az integrálon eltöltött évek alatt, az órarendben leírt átadási pontokon túl, többször előjön menet közben spontán az előadások közben, vagy az esetelemzések részeként.

 

A tepsiben sült malac esete Gánti Bencével – avagy a vegetáriánizmusról

Bence Ganti Gánti Bence blogja Leave a Comment

Íme a tepsiben sült malac. Milyen érzés?

kep

A képet hétfőn fotóztam egy falusi étteremben, ahol megálltunk ebédelni egy kis kirándulás után. A kép volt az étterem menüjében a fő kép, mint az étterem fő büszkeség étele. Megborzongtam. Majd posztoltam a Facebook-on és onnan elindult egy beszélgetés folyam.

Ebből részeket kihozok ide, mert kiírtam magamból dolgokat, beletettem magam, és azt hiszem értékes gondolatmegosztó lehet tán neked is. Neked, mint integrálosnak mutathat egy példát arra, milyen a dolgokat belülről integrálosan látni, gondolkodni. És az is lehet, hogy gondolkoztál már a vegetáriánizmus kérdésén – legyek az? Ne legyek az? Esetleg az vagy, és hasonlókon mentél át. Vagy megpróbáltad, de nem ment.

Read More

Útmutató az első félév megértéséhez

Bence Ganti Gánti Bence blogja Leave a Comment

ank-1215064_1280
Úgy alkottam meg az első félévet, hogy minden hagyományba kapjunk egy keresztmetszeti betekintést. Megpróbáltuk megkeresni az országban azokat az embereket, akik erre képesek, azaz régóta benne is vannak az adott hagyományban, gyakorolják is azt, és képesek előadni is strukturáltan. Ez egy ritka kombináció. Olykor egy személy testesíti meg ezt egy napon, olykor több személyre van kiosztva.
Ez egy tisztelet-kifejezés a hagyományok felé. A spiritualitás ott kezdődik, hogy meghajlás, leborulás. Tisztelet-kifejezés. Persze nem autokrata, formális tisztelet, hanem a szív örömének a kifejezése. A szív örömének kifejezése a meghajlás. Szavakba öntve: Namo… Namo… Üdvözlégy… Üdvözlégy…Read More

Integral Flow – Egy módszer, ami csodákat tehet a kapcsolataiddal

Bence Ganti Gánti Bence blogja Leave a Comment

Szerző: Dr. Hörömpő Andrea

DSC_4667

Számos könyvet olvastam már a kapcsolatokról, sőt írtam is róla, de úgy érzem, Gánti Bence Integral Flow workshopja mindennél pontosabban világított rá egy olyan vakfoltomra, amire eddig nem voltam éber. Arra, hogy mint mindent, a kapcsolatainkat is energiák mozgatják, és hogy némely kapcsolatomban korábban jómagam is úgy viselkedtem, mint elefánt a porcelánboltban.

Read More

Transzlégzés

Bence Ganti Gánti Bence blogja Leave a Comment

Szerző: Dr. Hörömpő Andrea

Holotropic-Breathwork-b2ef6e787e315037473b5f0f506a23c4

Az elmúlt hetekben azon kaptam magamat, hogy egyre többet használok olyan nagy szavakat, hogy „életem élménye”, de talán ez sem véletlen. Már a májusi második Integrál Európai Konferencián átélt Nemzetközi Európa állítás, vagy Gánti Bence Flow workshopja is igen nagy hatással volt rám, a nemrég megtapasztalt transzlégzés azonban eddig mindent vitt.Read More

Milyen a kiteljesedett ember? – Integrál eszközök ennek megéléséhez

Bence Ganti Uncategorized Leave a Comment

Szerző: Dr. Hörömpő Andrea

entrevo-keypersonofinfluence-fulfilling-life

Az Integrál Akadémia nyílt napján vagyok vendég számos férfival és nővel együtt, az élet különböző területeiről: ugyanúgy képviseli magát az üzleti világ és a HR, ahogy eljött a kineziológus vagy a bölcsődevezető. Ami közös bennük, az az, hogy változást szeretnének, és ehhez eszközöket, hogynagyobb tudatosságot megélve önmaguk lehessenek.Read More