A zöld tudatszint árnyékai

A posztmodern, korai w6-os, zöld tudatszint értékeit számos helyen tárgyalják, és fontos alapja az integrál értékrendnek is: az empátia, elfogadás, tolerancia, soknézőpontúság, többelvűség, relativizmus, kulturális sokszínűség, világbéke, ökológiai érzékenység, közösségiség, egyenlőség, hitelesség, autonómia és önmegvalósítás. Azonban mint minden szintnek, ennek a szintnek is megvan az árnyéka, mellyel foglalkozni érdemes, mert megjelenik mind az egyéni önismereti és spirituális úton, mind a posztmodern értékeket integráló országok kulturális, társadalmi és tudományos életében is. A zöld szint árnyékait három fogalommal írja le Ken Wilber: önellentmondás, undok zöld és búmeritisz – mely fogalmak további jellemzőket fejtenek ki. Röviden megnézzük ezt a három fogalmat, és az általuk jelölt jellemzőket, majd egyben kifejtjük részletesebben is. Mindez érdekes szempont lehet az emberekkel való személyiségfejlesztő- és terápiás munka során, de a társadalom és kultúra megértésében is.

1.The „performative contradicion” – az „önellentmondás”

A kicsit absztrakt elnevezésű „cselekvéses ellentmondás”-t magyarul legtalálóbban önellentmondásnak fordíthatjuk. Azt jelenti általánosan, hogy önellentmondás van abban, amit a személy mond, vagy tesz. Wilber specifikusan itt a posztmodern korai w6 zöld fejlődési szint önellentmondásra alkalmazza a fogalmat, melynek lényege, hogy „mindenkit elfogadunk, kivéve azt, aki nem fogad el mindenkit”. Ez egy önellentmondás, hiszen ha mindenkit elfogadunk, akkor azt is el kellene fogadnunk, aki nem fogad el mindenkit. Ha nem fogadjuk el azt, aki nem fogad el mindenkit, akkor nem igaz ránk a mindenkit elfogadunk kijelentésünk, hiába hangoztatjuk. Márpedig a posztmodern embereknél gyakran éppen ezt az önellentmondást látjuk.

Decisions about the future
A zöld rejtett önellentmondása: “Mindenkit elfogadunk, kivéve azt, aki nem fogad el mindenkit”

A „mindenkit elfogadunk” a tudatos rész, vagyis a személy azt hiszi, hogy ő mindig mindenkit elfogad. A „kivéve azt, akit nem fogadunk el” a nem tudatos, kimondatlan árnyékrész, vagyis a személy olykor énállapotot vált, és nem elfogadó, sőt egyenesen kötözködő, ellenálló vagy akár agresszív állapotába kerül az igazság nevében azzal szemben, akiről azt gondolja, hogy nem fogad el mindenkit. A tolerancia egy kulcsfontosságú alapérték a zöldnél. “Mindenki felé toleránsnak kell lennünk, és idegesítő, hogy vannak, akik ezt nem értik”.  Azaz mindenki felé toleráns, de nem tudja tolerálni azt, aki nem toleráns másokkal szemben. Ezt az attitűdöt gyakran mások és a közösség megszenvedik, miközben a zöld személy számára ez nem tűnik fel. Vagyis a zöld posztmodern emberre gyakran jellemző ez az érdekes és sokszor kimondatlan önellentmondás, hogy a példaértékűen szenzitív, figyelmes személy olykor kritikus, és akár destruktív lesz, ha úgy érzékeli, hogy a másik nem olyan elfogadó és toleráns, mint amilyennek az ő mércéje szerint lennie kellene ahhoz, hogy beálljon a béke mindenki között.

2.The „mean green meme” – az „undok zöld”

A fentiek miatt a posztmodern zöld személy undokká válhat. Ilyen az, amikor valaki posztmodern elvekre hivatkozva undok kommentet tesz ránk (akár élőben, akár online egy posztunkra) és tűélesen rámutat, hogy hol hibáztunk a humanisztikus elvek tükrében, miért nem vagyunk elég nyitottak, egótlanok, sürgetve ennek korrigálását. Ilyen az is, amikor egy csoportban egy személy harcosan képviseli az igazságosságot, egyenlőséget, és a csoporttársaira vagy a vezetőre sokkolóan reagál reakciót ad az igazság nevében. Miközben elvileg a jóságot manifesztálja, igazából az ellenkezőjét teszi, negativitást gerjeszt. Ilyen az, amikor valaki, aki végre rátalált és menedéket vett az új, posztmodern humanisztikus értékekben, mint hitelesség, őszinteség és önmagunk adása, ezt elkezdi türelmetlenül követelni a körülötte levőktől. „Most nem mondasz igazat, hiteltelen vagy!” „Hagyd már abba a játszmázást, és légy önmagad!” Noha a kommunikált zöld minőségek – önmagának és hitelesnek lenni – nemesek, a kirohanás maga, nem éppen az erőszakmentesség kifejeződése, hanem undok és impulzív, w3-mas, piros kapcsolati viselkedés.

Passsive agressive hippie

Az „undok zöld” fogalom tehát a személyiségfejlődési korai w6-os posztmodern szintjének azon árnyékára utal, amikor a személy undokul, bántóan, gonoszul (a „mean” angol szó magyar szinonimái) viselkedik azon elvek nevében, amelyek az undokság ellentétei – a szerető, mindenkit elfogadó humanizmus nevében, melynek véli és propagálja magát az adott helyzetben. A probléma nem a visszajelzés, az elvek hiátusaira való rámutatás vagy a kritikusság, hanem a mód, ahogy tálalja. A harcosság, a türelmetlenség, az agresszív kirohanás ennek az energetikája – melyet egy szóval az undokban foglalunk össze. (Fordítói megjegyzés: az undok közepesen jó szó, a magyarban nehéz olyan szót találni, amely egyben visszaadja az angol mean szót. Ezért is írtam körül több szinonimával a jelenséget).

3.Boomeritis – a búmeritisz

A búmeritisz (játékos műszó) a posztmodern zöld tudatfejlődési szint árnyékjelenségének harmadik aspektusára utal: a túlzott relativizmus, a fokozott nárcisztikusság és a csökönyös hierarchiaellenesség. A túlzott relativizmus azt jelenti, hogy mindenkinek érvényes a nézőpontja, ez garantálja az egyenlőségünket és mindenki elfogadását. Ugyanakkor ha egyikünk nézőpontja sem lehet igazabb a másiknál vagy nem lehet egy irányadó nézőpont a sok közül, akkor elveszítjük az orientációt és az aperspektivikus őrület állapotába kerülhetünk. A fokozott nárcisztikusság azt jelenti, hogy túlzottan magunkkal vagyunk elfoglalva, úgy érezzük nekünk minden jár, és mindig mi vagyunk az elsők és legfontosabbak. Az önfejlődési és spirituális úton is megesik ez, amikor a figyelmünket folyton önmagunk köti le.

spiritual-narcissism2A búmeritiszre jellemző spirituális nárcisztikusság, amikor az önfejlődés és a spiritualitás terén is túlzottan önmagunk köt le, s míg az előtérben bölcsen instruálunk a középpontból, a háttérben versengőek, gőgösek és egoisztikusak vagyunk. Leköt minket a lájkok száma a Facebookon, és hogy szexik legyünk a jógaposzton. Yoga chicks és tantra guys. 

A csökönyös hierarchiaellenesség pedig egy gúnyos megvető attitűd a keretekkel, az alá-fölérendeltséggel és az autoritással szemben. A posztmodern szelf úgy érzi, ő ezeken a régi világhoz tartozó negativitásokon már túljutott, s az új világ képviselőjeként felszabadultan, ezen kötöttségekből kiszabadultan, mindezek felett áll.

tumblr_mvl0kmgPZo1slixf5o1_640

A bummeritisz szó, melyet Wilber alkotott meg, a búmer (angolul boomer) és az -itisz szavak összeolvasztásából jön létre, ahol a búmer a posztmodern értékrendet létrehozó egykori hippi generációra utal, az -itisz szó pedig az orvostudományból kölcsönözve a gyulladást jelenti. Vagyis a „bébi-búmerek begyulladása”, az ő „izzó karakterfixációjuk”. A bébi-búmer (angolul baby boomer) generáció a szociológiában a II. Világháború után az 1940-es és 1960-as évek között született generációt jelenti, az angol boom (ejtsd: búm) fellendülés szóból. A háború után ugyanis fellendült a születési ráta, nagyon sok baba született, így ezt a generációt bummereknek mondják. Ők a ma 60-80 év közöttiek, akik a hatvanas években voltak kamaszok vagy huszonévesek, és akik létrehozták a hippi korszakot, majd az abból fakadó posztmodern új szellemiséget. Ennek a posztmodern értékrendnek és generációnak köszönhető nyugaton a jóga, a meditáció, a spiritualitás, az önfejlődés széleskörű elterjedése, a bioboltok, a holisztika és az ökológiai mozgalmak, valamint a posztmodern tudományok megjelenése. A fizikában a kvantumfizika, a biológiában a morfogenetikus mező, a pszichológiában a gestalt, az NLP, a humanisztikus, egzisztenciális, transzperszonális és integrál pszichológiák megjelenése stb. Egy új világkép van kibontakozóban, egy új világ, egy new age születik. Noha a búmer generáció hozta létre ezt, gyermekeik az X generáció, és az ő utódaik is hordozzák és továbbviszik a posztmodernizmus kiváló vívmányait és az itt leírt árnyékát is. Vagyis a búmeritisz egy általános jelző, ami, noha a búmerekből alkotott Wilber, mindenkire vonatkozik, függetlenül az életkorától, és generációjától, mindenkire érvényes lehet, aki ezen a személyiségfejlődési szinten van. Az is igaz, hogy mind a búmerek, az X- és későbbi generációk között is sokan vannak, akik nem a posztmodern szinten vannak, hanem előtte a modern w5-ös, vagy w4-es tradicionális értékrendben. 

Összességében

Az új világ születésének 50 éve alatt az is kiderült, mik az árnyékai ennek az amúgy csodálatos új szintnek és az azt képviselő embereknek. Wilbernek részletesen elemzi, és a 2000 óta megjelent könyveiben rendszeresen visszatér rá. Azért szól róla ilyen gyakran és ismétlődően, mert korunknak éppen ezt kell meghaladnia. Ezt meghaladva juthatunk el a poszt-posztmodern késői w6-os integrál tudatszintre, a spiráldinamika (sd) által „második emelet”-nek is nevezett (wilber) teal, (sd)sárga szintre. Ma már a posztmodern olyan széles körben elterjedt, hogy nyugaton tömegeket kínoz ez az elakadás, és kulturális, tudományos, gazdasági és politikai folyamatokat is befolyásol. A posztmodern önellentmondása, esetenkénti undoksága, nárcizmusa, túlzott relativizmusa és csökönyös hierarchia ellenessége két területen a leggyakoribb: a közösségekben és a tudományos intézményekben, például az egyetemeken, különösen a progresszív nyugati országokban, mint Nyugat-Európa az Egyesült Államok és Kanada.

Zöld árnyék a közösségben: az erőszakmentes, aki erőlteti az erőszakmentességet

postmodlove

Zöld árnyék a tudományban: a relativista, aki végső értékként kötelez másokat a relativizmusra

relativism

Relativizmus: mindenkinek a nézőpontja relatív, ezért egyenlően igaz. Senkinek sincs jobban igaza a másiknál, egyenlőek vagyunk. Mivel nincs egy fix, stabilnak vehető abszolút nézőpont, ezért nem lehet prioretizálni senkinek a véleményét a többiekhez képest. Nincs egyetlen, végső igazság. Ez biztosítja a szabadságunkat, egyenlőségünket, szeretetünket. Mivel a relativizmus a végső érték, így válik önmaga ellentmondásaként abszolút nézőponttá, melytől eltérni nem illik. Ez a posztmodern politikai korrektség, amely a liberális nyugati egyetemeken gyakran diktátum. 

A posztmodern zöld, korai w6-os személyiségszinten az ember jóval elfogadóbb, nyitottabb, megengedőbb és lazább, mint a modern racionális hidegfejű „normál” közeg. Kivéve olyan területeken, mint Kalifornia, Kanada, Hollandia vagy Svédország, ahol már a posztmodern a norma. Ez az értékrend a másságot, a kisebbséget védi, támogatja, az egyenlőség körébe bevonja. A szlogen ebben a mozzanatban az, hogy „fogadjunk el mindenkit!”. Így valósíthatjuk meg a Földön a vágyott ideált, a mindenkire egyenlően kiterjedő szeretetet, amely során felszámoljuk az egyenlőtlenséget okozó megkülönböztetést, és mind egyenlőek leszünk. Ez egy jóval humánusabb, szabadabb, szélesebb látókörű, és barátságosabb közeg, mint az embereket pusztán profittermelő, versengő, racionális elkülönült lényeknek tartó w5-ös, narancs modernitás vagy épp az az előtti autoriter, mereven hierarchikus úr-szolga világ. A posztmodern egy áldás, az új világ, amerre menni érdemes. Azonban a posztmodern nem áll meg itt, nemcsak ilyen idealisztikus, hanem feszült és kritikus azon helyzetekkel és személyekkel szemben, amelyekről és akikről úgy véli, hogy nem fogadnak el mindenkit.

cimlap-greenpeace-349597

Feszültsége akár harag is lehet vagy éppen demonstratív lázadás, passzív agresszív ellenállás vagy a helyzetből való látványos kilépés, azt jelezvén, hogy ő ebben nem hajlandó részt venni. Akár lehet agresszív viselkedés is az elfogadás nevében. „Én elfogadó vagyok, ő nem, én ezt nem tűröm!”. Politikai szinten törvényeket hozunk a másság elfogadására, amely ott üt vissza, amikor a másság pl. w3-mas szinten levő terrorizmus, amely a mindent megengedő és elfogadó törvények kapuján bejön, de a szeretet nem megköszöni, hanem kihasználja, hogy ellenünk fordulva magát érvényesítse. Nos a posztmodern nem érti miért nem érti az impulzív az értékeit, és vagy a bénult végletekig próbálja kibírni azt, hogy elveihez hű maradjon, vagy megharagszik rá és előjön az undoksága és indulata. Ezzel pedig olyanná válik, aki nem fogadja el azt, akiről azt gondolja, hogy az nem elfogadó. Ő, az egyébként közösségi és igazságosságra törekvő személy, aki arról álmodik, hogy ha megbeszéljük, hogy mindannyian szeretjük egymást, akkor az úgy is lesz, és az emberek le fognak állni a hülyeségeikkel. Hiszen megértik a magasabb elveket, és ha érzik a szeretetemet, az megolvasztja őket, és ők is szeretni fognak. Ez a zöld álom, mely rövidebb epizódokra teljesül, de mindig van valaki, aki előbb utóbb kilóg, aki miatt a kör nem teljes. A zöld személy ilyenkor szabotálhatja, destruálhatja azt, aki kilóg, vagy magát a közösséget, vagy annak vezetőjét, amiért nem teljesíti a zöld álmát. Leginkább azt a személyt a közösségben, aki valamilyen konkrét ötlettel szeretne irányt adni az együttlétnek, vagy a közösség vezetőjét. Szerinte ez az ember megszegte a mindenkit elfogadás elvét, hiszen ha irányt ad, vezet, dönt másokról, akkor nem tartja a relativizmust és egyenlőséget. Ha vezet és irányt ad, akkor ő már nem egyenlő, hanem fennáll az egoizmus és önkényuralom veszélye. Miért arra menjünk, amerre ő gondolja? Ki ő, hogy úgy gondolja, több nálunk, és vezethet minket? Ne tűrjük! Hangzik a mindent elfogadó szeretet szelíd és erőszakmentes apostola, csak éppen ezzel markáns vezető szerepre tör, miközben azt játssza, hogy nem. Ő nem vezet, csak jelez, hogy helyreálljon az egység, azonban ez maga irányt ad, s ezzel vezető funkciót kér, akkor is, ha tagadja. A zöld vezetése a legrosszabb: úgy vezet, hogy letagadja. Azt kell játszani, hogy szentül hisszük, hogy nem vezet, miközben befolyásol és ezzel vezet. Ennél vezetési szempontból még az autoriter vezetés is jobb, olyan értelemben, hogy az legalább arccal csinálja, felvállalja, s nem kell azt játszani, hogy nincs vezetés, miközben az embert vezetik.

no leader

Egyszer csak azt látjuk, hogy az univerzálisan szerető zöld személy, mint egy erkölcscsősz, szigorú relativisztikus és egyenlőségelvű szeretet közösség elvekkel kontrollálja a többieket, és ha ezen elvek posztmodernek is, maga a kontrolláló viselkedés itt az, ami igazán történik. Előfordulhat az is, hogy rebellisen robbantgatja a helyzetet, támadja a vezetőt, vagy egy csoporttagot, és próbálja rávenni a közösséget, hogy ne fogadják el, más irányba menjenek, akár a vezető ledöntését is kezdeményezheti, vagy egyszerűen a demonstratív kiszállást, hogy kifejezze egyet nem értését. Nem veszi észre, hogy ezzel nem a közösségi egyensúly és együtt maradás felé hat, ahol az egyenlőség békés szerető körét meg lehet teremteni, hanem éppen azt destruálja. Gyakran ezen a ponton – mivel igazából a fel nem vállalt, tagadott és át nem dolgozott w3, piros, kontrollharcos énrészét éli ki, miközben azt zöld posztmodern igazságnak állítja be (w3-w6 pre-poszt tévedés) – már mindegy neki a közösség egyben maradása, akár szét is eshet, mert ami fontos, az a saját pozíciójának és elveinek a hangoztatása. Ebben rejlik az előtérben lévő elfogadása mögötti árnyékban várakozó önzése és nárcizmusa, hogy ”én fontosabb vagyok, mint a közösség, az én indulatomért itt minden kapcsolat és eddig fennállt harmónia elpusztulhat”, miközben a „közösség mindenkinél fontosabb, és én csak egy vagyok a sok közül, aki, mivel az egón túl van, nem akarja megmondani mi legyen”. Ez önellentmondás.

A vezetés konok tagadásában az önmagát megadni nem hajlandó nárcisztikus ego áll, mely a posztmodern relativizmus és egyenlőség értékeivel kifinomultan tagadja önmaga árnyékát és a „szabadságot mindenkinek” eszméjével legalizálja önmaga kíméletet nem ismerő függetlenségét. Így keveredik össze a w3-mas és w6-os szint a posztmodern személyiségszinten. A titkos játszma az, hogy másoknak ezt garantálja, és ezzel előfeltételezteti, hogy neki ez eleve alanyi jogon jár. Ezért senki ne akarja őt rávenni semmire, mert akkor ő undok módon visszacsap. Ez az extrém posztmodernizmus nárcizmusa, melyre Wilber is utal.

narcissim

Mint terapeuta megjegyzem, hogy a nárcisztikus kifejezés itt az én fontosságának a szinonimája, de nem klinikai kategória. A klinikumból ismert nárcisztikus személyiségzavar ennél erősebb helyzetre utal, vagyis a posztmodern árnyékkal rendelkező személy nem nárcisztikus személyiségzavaros önmagában.

Terapeutaként véleményem továbbá az tapasztalatból, hogy lehet, hogy prototipikus posztmodern képviselőnk éppen azért lett az erőszakmentesség propagálója, mert az apja, vagy anyja erőszakos
volt. Ezért gyerekként vagy kamaszként eldöntötte, hogy ő ezt nem tűri, és felnőttként azért fog tenni, hogy ne legyen ilyen igazságtalanság a világban, és az igazságosságra fog törekedni. Ezután felnőve a világra projektálta mindezt, s abban szinte lézerpontos látással meglátja, hogy hol van az igazságtalanság, mélyen meg fogja érinteni ez, és mellkasában dobogó késztetést fog érezni, hogy a jóért cselekedjen és a gyengéket védje, gyógyítsa. Eközben mindvégig úgy fogja érezni, hogy ő egy nem szokványos személy, más, mint a többi, hiszen őt nem a szokásos versengő társadalmi értékek érdeklik, hanem a humanisztikus, spirituális értékek és a világ gyógyítása. Amit nem tud meg addig, amíg el nem megy az igazság templomába, a pszichoterápiába, hogy ami hajtja, az egy olyan belső igazságharc, amit a szüleivel kellene megvívnia, felnőttként immár a belső munkában. Amit nem tud, az az, hogy önmagában akarja meggyógyítani a belső gyermeket, mikor odakint a bántottak megsegítésére lép, és a világ igazságtalanságait akarja orvosolni. A sérült gyógyító. The wounded healer.

180914-wounded-healer-hero

Aki késztetést érez, hogy egy emberibb, jobb világot hozzon létre, és érzi, hogy más mint a többi – hiszen nem a versengő társadalmi értékek érdeklik, hanem a humanisztikus és spirituális értékek – az gyakran a megdolgozatlan tudatalatti sérülését projektálja a világra, anélkül, hogy tudná. Minél nagyobb a szenvedély ebben, annál inkább elfojtott gyerekkori düh áll mögötte. Akkor lesz érett segítő és világjobbító, ha azt önismereti-terápiában mindezt felismeri, kifejezi és átdolgozza. 

Egyedül nem fog menni a rálátás és a transzformáció. A self help csak addig a pontig ér, amíg tudatosak vagyunk magunkra, a tudatalatti küszöbénél kudarcot vall. Ezért a korai w6-os zöld jóember közösségi igazságbajnokokat csak pszichoterápiás önismereti átdolgozással lehet a következő, késői w6-os integrál szintre transzformálni azáltal, hogy a legmélyebb tudatalatti sérülésekig eljutunk és azt átdolgozva belül a helyére kerülnek a dolgok. Ahogy egyébként más embereket is így dolgozunk meg terápiásan.

Amikor egy megdolgozatlan zöld személy beindítja az egyenlőség és szociálisan érzékeny szeretet nevében a csendes ellenforradalmát, akkor roppant nagy a veszteség egy közösségben, sok érték vész el, jelentős kapcsolati és potenciálpusztulás történik. Szép kapcsolatok mennek tönkre, a vezetőbe vetett bizalom és az azon a szálon elindult belső folyamatok, érés, nyílás, tanulás megszakad, az út, ami megnyílt, becsukódik, ha a pirossá vált zöld tombolni és rombolni kezd a közösségben.

Ezért is tartjuk fontosnak az integrál szinten ennek a jelenségnek az ismeretét és a helyzet vezetői kezelését. Véleményem szerint szinte biztosan jönni fog a lelki és spirituális, illetve új értékeket, jobb világot megteremteni igyekvő körökben ilyen személy és csoporthelyzet, mert a zöld tele van sérült gyógyítókkal és terápiásan átdolgozatlan emberekkel. Jönni fog valaki, aki nem hajlandó elfogadni a vezetést, utálja a hierarchiát, lándzsát tör az egyenlőség kínos védelme mellett, hamar csomót keres a kákán, kikezdi az autoritást, csak mert autoritás, és az erőszakmentességre is igazságosságra felesküdött személy ellentmondva ennek „posztmodernül erőszakossá” válik. A relativizmust ráerőlteti a többiekre, mint abszolút értéket, és passzív agressziójával éppoly autoriter lehet, vagy még inkább olyan, mint az autoritás, aki ellen küzd. A zöld ezen árnyékára az is jellemző, hogy kivételeket kezd magára alkalmazni. Mindez érvényes mindenkire, de rá, aki az igazságosságot ilyen szilárdan képviseli, már nem kell, hogy mindig érvényes legyen.

Mi jön a zöld árnyék megdolgozása után?

A zöld korai w6-os posztmodern szint után a késői w6-os poszt-posztmodern integrál szint jön, a teal vagy sárga. A wilberi szintjelölős színskálán ez a teal, melyet magyarul kékeszöldnek vagy pávakéknek szoktak fordítani, és nem összekeverendő a türkizzel. Azért nevezzük tealnek magyarul is, mert egy önálló külön mozgalom bontakozott mára ki belőle nyugaton a szervezetfejlesztés világában, tehát egyben brandnévvé is vált, Wilber ezen szintjét a cégekre alkalmazó A Jövő Szervezetei című könyv nyomán, melyet Frederic Laloux belga szervezetfejlesztő írt. Ugyanezt az integrál szintet a spiráldinamika fejlődési modell sárga színnel jelöli, amely elnevezés ennélfogva szintén nagyon elterjedt az integrál világban. Az Integrál Akadémián késői w6-os integrál tudatszintnek szoktuk nevezni, és fontos tudni, hogy nem az egész w6-os szint az integrál, hanem a késői fázisa. A korai fázisa a zöld, nem integrál még, de annak előkészítése.

IntegralSemiotics-BG-768x432

A posztmodern utáni, poszt-posztmodern integrál szinten a sokféleség empatikus elfogadásának megőrzése mellett újra struktúrába rendezhető a valóság, a természetes elrendeződés (holarchia) mentén, lehet prioretizálni, és holisztikus, hálózatos integratív rendszereket alkotni. 

A késői w6-oson jelentős változások állnak be. A személy, mint minden szint egészséges megfejlődése esetén meghaladva megőrzi a korábbi szintet. Vagyis megőrzi a zöld szinten kifejlesztett új, posztmodern kapcsolati készségeket és világnézeti értékeket, a hitelességet, önfeltárulkozást, őszinte terápiás beszélgetési és megnyílási képességet, a mélyebb bizalmat, az alapvető egyenlőségre törekvést, a relativizmus ismeretét. Azonban meghaladja ezeknek a kizárólagos elvárását, valamint a hierarchia és vezetés tagadását, és ettől megszelídül, még elfogadóbb lesz immár nemcsak azok felé, akik mindenkit elfogadnak, hanem azok felé is, akik korábbi tudatszinteken vannak. Ugyanis a belső terápiás munka során felfedezni a saját, a zöld szinten még elfojtott, tagadott korábbi énrészeit, és ezáltal integrálja azokat a személyiségébe. Ettől másban is megérti ezeket és együttérez velük, miközben a magasabb elvek felé igyekszik terelni a világot ott és akkor és annyira, amennyire lehet. Az integrál szint nézőpontja ezért tágabb, együttérzése szélesebb, mint a zölddé, és újra struktúrába rendezi a dolgokat, és mély belső nyugalommal stabilan vezet vagy követ egy számára megbízható vezetőt. Rugalmasan váltakoztat vezetés és vezetettség között, önátadás és önösszeszedődés között, illetve mások megtartásában, ha ők önátadást gyakorolják. Az egót leereszti és visszaveszi, rugalmas. A rugalmasság ilyen értelemben egy fő jellemzővé válik. Ezért jóval hatékonyabban és komplexebben képes összefogni s kezelni helyzeteket, komplex, rendszerszintű gondolkodása van. Képes az eltérő szintek embereit áramlásba kapcsolni, az egység és harmónia érzését és helyzeteit megteremteni úgy, hogy abban nem csak azonos szinten lévő zöld emberek vesznek részt, hanem eltérő szinten lévő emberek és helyzetek között is. Vagyis a zöldön értékként fellépő egységet és harmóniát képes egy tágabb és mélyebb, komplexebb szinten megvalósítani.

Terápiás tapasztalatom szerint a zöldből a tealbe való lépés nem képzelhető el személyiségmunka, árnyékmunka, a karakterfixáció megdolgozása nélkül, melynek során egy olyan mély gyökeres elengedés és megnyílás történik a rég elfojtott érzelmek, leragadt énrészek és indulatok maradéktalan testi kifejezése után, amelyben a személy teljesen megnyílik és átadja magát a terapeutájának, és azon át a létnek, a kozmosznak. Az ősbizalom helyreállása. Az őstörésig való elérés (w2), az azon való átmenés, és az ottani bezárulás kioldódása, a mély megnyílás, az ősszeretethez való visszatérés.

Ez nem képzelhető el egyedül, nem képzelhető el self helppel, nem képzelhető el értelemmel és tudásszerzéssel és önmagában meditációval sem. Ezek viszont előkészíthetik és támogathatják azt, hogy az ember egyszer eljusson a teljes önmegadásig és megnyílásig. Hogyan képelhető ez el akkor? Véleményem szerint 3-6 éves önismereti-terápiával egyéniben és csoportban. Az évek száma – melyből a 3-6 irányadó csupán – attól függ, mennyi ideig áll ellen és hárít önkéntelenül az ego, hogyan oldódik fel rétegről rétegre az évtizedek óta beállt egostruktúra, illetve, hogy találunk-e olyan terapeutát, aki ilyen mély folyamatokon képes átvezetni az egyént. Sokan az út egy részénél elakadnak, félig megnyílva nyugtázzák, hogy készen vannak, és teljesítették a hivatalos előírásokat, és elkezdenek másoknak segíteni. Elmaradozik a saját folyamat, és csendben megáll a megnyílási folyamat, amit senki nem fog észrevenni, különösen ha az ember tanító, csoportvezető vagy terapeuta lesz. Az látja őt igazán, aki tovább ment a folyamatban. Menjünk végig az úton. Ne álljunk meg, és ne burkolózzunk a lelki segítésbe e téren. Menjünk végig az úton. Ahogy Rúmi mondta: „ne menj vissza aludni!”.

Hogy kapcsolódik ez a liberalizmushoz, és mi ez a liberalizmus ellenségkép a politikában? 

Egy következő cikkemben tervezek írni arról is, hogy hogyan kapcsolódik mindez a liberalizmushoz, és minek köszönhető a liberalizmus kritikája a politikában. Merthogy köze van a zöldhöz és annak árnyékához, olyannyira, hogy Ken Wilber egyenesen ebből vezeti le az illiberális populista államfők megjelenését számos országban, mint a zöld árnyékaira adott reakció. Ez valóban igaz lehet az olyan országokra, ahol a zöld már nagymértékben beleszövődött a társadalomba, és ahol a narancs alapvető társadalmi berendezkedés – USA, Svédország, Dánia, Hollandia, stb. Az olyan országokban, mint Magyarország, ahol a zöld a 90-es évek óta van jelen, a narancs w5 is még tanulandó új, és a tradicionális autoriter w4 az amiben évszázados rutinunk van, a liberalizmus kritikában keveredik nem csak a zöld, hanem még nagyobb részben a narancs kritikája is, ráadásul a kettő összemosódik és leegyszerűsített, lebutított kategóriákba zsugorodik, mint “balos, jobbos”, stb. Az ember nem csak jobb vagy bal, A vagy B, jó vagy rossz, hanem komplexebb. Az integrál pszichológiai szemlélettel ki lehet szálazni, hogy mely szintek értékrendjei vannak ebben jelen és mi a dinamika közöttük.


Tanulj integrál pszichológiát velünk!

Szeptemberben indul az Integrál Akadémián az integrál pszichológia kurzus következő évfolyama, nézd meg itt!



A zöld szint árnyékai téma a következő helyeken jelenik meg az Integrál Akadémia képzésében:

1. Első év. A transzperszonális pszichológia megismerése, a Wilber-Ferrer vita.
2. Első év. Az integrál pszichológia megismerése: a tudatfejlődés szintjei, a wilberi szintek, w1-10, a w6 os szint első bemutatása.
3. Második év. A tudatfejlődés szintek spiráldinamikai megismerése és összekapcsolása a wilberi szintekkel. A korai és késői w6 elkülönítése, a zöld tudatszint megismerése részletesen, a zöld árnyékának kifejtése, a posztmodern értékei és árnyékai.
4. Második év. A szintek ismereteinek összeillesztése, fejlődésvonalak “keresztbe-kasul”, gigatáblázat.
5. Harmad év. A transz, a meditáció és a személyiségfejlődés célú pszichoterápia összevetése és egó elakadások a spirituális úton.
6. Az integrálon eltöltött évek alatt, az órarendben leírt átadási pontokon túl, többször előjön menet közben spontán az előadások közben, vagy az esetelemzések részeként.

Kategóriák

Legutóbbi bejegyzések