A Hawaii-szigetek látató és láthatatlan része olyan, mint a tudatos és a tudatalatti világa.
A sok sziget mint az emberek. Csak pici látszik, a többi rejtett. Idővel ismerkszik meg és amikor megismerkszik, akkor kavargó és nyughatatlan, gyorsan változik, mint Hawaii időjárása ahol az egyik percben forró tópusi nap olvaszt a homokon, a másik percben beszürkült ég alatti hideg vad szél ömleszt esőt. A sziget egyik oldalán zöld fű és virágokkal dúsan fedett lankák, a másik oldalán pusztító lávafolyam fröcssen ki a vulkántorokból.
A hawaii szigetvilág a tudat világának a tükre. A kahuna gyógytók ho’oponopono gyakorlata eredetileg a falusi sámánok családgyógyító rítusa volt, egy teljes és csoportterápis lélekvezető szer. A keletei szelek hosszan fújó fuvallata alatt összegyűltek három napra a családtagok és a kiterjedt rokonság és mindenki átbeszélhette azt, amit kell és amit amúgy nem tudott. Mindezt a sámán felügyelete mellett. Mi ez ha nem a pszichoterápia és családterápia ősi módja, ahol a családok felismerték és elismerték, hogy lényük jó része a tenger alatt van és lényük csak egy kis része lóg ki a valóságba melyet a többiek látnak. És szeretnének újra kapcsolódni és mélyebben kapcsolódni de az csak beszélgetéssel, belső megosztással megy. Hiszen a beszélgetés a belső világunk megosztása és a gyógyulás nem más, mint a visszakapcsolódás a szent mezőbe, az igazságba mezejébe. Az olyan komplex helyzetben, mint a csoport jó, ha van egy, aki facilitálja a beszélgetés folyását és aki ráérez a láthatatlan világra és onnan tudja kiegyensúlyozódás felé vezetni az embercsoport tudatmezejét. Mert a család is csoport, minden csoport, ahol több, mint két ember együtt van. Egy csoport az egy tudatmező. Nem csak egyének összessége. A családterápia alapjai, a sámánikus gyógyítás az őszinte kimondások megállítják az időt és összekapcsolják az embereket, megtisztítanak és újra összekötnek a léttel.
