Mit kezdjünk az indulatainkkal?

Az önszabályozás és az önkontroll közötti különbség

Sok embernek téma, hogy mit kezdjenek az indulataikkal. Felnőttként is néha indulatba tudunk jönni; és a gyerekeknek is meg kell tanulniuk az indulatukat kontrollálni vagy szabályozni.

A magyarban ez a két szó egész más érzetet kelt. Önkontroll vagy önszabályozás?  Az angolban a self control vagy control két dolgot is jelent: kontrollálást és szabályozást. Azonban a magyar fül, ha azt hallja, hogy kontroll, valamiféle gátló, tiltó akciót érez. Ezt nem szereti az ember. Ki szereti, ha elfojtják, legátolják, úgymond kontrollálják? Ha viszont azt mondom, hogy szabályozás, akkor nincs ez a megütköző érzésünk. Szabályozni annyi jelent, mint megfogni valamit és segíteni, hogy menjen valamilyen irányba. Hogy szemléltessem ezt saját élménnyel a számotokra, meghívlak titeket most egy gyakorlatra!

Sajátélményű gyakorlat

Az első rövid gyakorlat. A bal kezed és a jobb kezed kell csak hozzá.  Kérlek csináld most velem, hogy átéld mire is utalok.  Emeld fel a bal kezedet: eddig lent volt a hasad előtt, és most kezd el lassan emelni. Érzed is: valami előjön belőled, egy impulzus, valami emelkedik, valami lenni akar belőled.  Ez most a bal kéz emelkedése. Most csináld újra, de közben fogd meg a jobb kezeddel felülről, és nyomd le, tarts ellent. Ne engedd, hogy felemelkedjen a bal kéz. Érezd, hogy feszül a bal karod, ahogy próbál menni, és érezd, a jobb kart, ahogy nyomja vissza. És érezd, ahogy a kettő együtt feszül, és emiatt van egyfajta befagyás. Egy erőlködés, egy görcs, egy belső küzdelem, egy befagyás. Ez az önkontroll.  Most engedjük vissza a két kezet, hadd pihenjenek meg. Tehát a kontrollnál küzdés van, önküzdés, aminek csak vesztesei lehetünk, hiszen ha egyik részem nyer a másik ellen, akkor másik részem veszített. Veszítettem. A lényem teljessége nem érez győztességet. Ezért ha azt mondjuk az embereknek önismeretben, hogy meg kell tanulnod az önkontrollt, akkor lehet, hogy belül ellenállást éreznek máris felénk terapok, tanácsadók, coachok felé, mert félreértettük a szót.

Jön a második gyakorlat. Emeld ismét a bal kezedet, jöhet a jobb kéz és ezzel kezd el valamelyik irányba húzni a bal kezedet. Még egyszer: lassan emeld a bal kezed, jön a jobb és engedjük, hogy emelkedjen a bal, csak adunk neki egy irányt. Engedjük , tud tovább menni, csak egy irányba elkezdtük vinni.  Na ez a szabályozás!

Ne kontrolláld magad, hanem szabályozd!

Ugyan az a szó az angolban: to control, hogy szabályozni, csak félrehallottuk. W4es szinten, szerep/szabály autoriter szinten kontroll lesz belőle, és ugyan ebből a szándékból, hogy egy felmerült impulzussal valamit kezdjünk W6os szinten szabályozás lesz.  Mint az aikidonál, indul egy mozgás, és ahelyett, hogy azt mondanánk: rossz vagy és nem kéne, hogy legyél, és le kell küzdeni, hagyjuk lenni.  Indul egy düh, oké, oka van hogy megjelent a düh.

Oka van, hogy az ember érzelmeinek része a düh.

Indul egy szomorúság, egy félelem? Oka van, hogy ezek az érzelmeink évmilliók óta az élőlényekben benne vannak. Nem ellenségek. De ha egyszerűen kicsapjuk a másik arcába, az nem jó. Ha önkontrollal próbáljuk elfojtani, az sem jó. Ebből lesz az önküzdés. Pl: a vallásos önküzdés: a vallásra hivatkozva a helyes emberhez képest, ha nem helyes dolgok jönnek elő bennünk küzdeni fogunk. Nem jó! Vallásos önelfojtás, nem szabadság, nem igaz, nem liberalizációja a léleknek, hanem önküzdés, szenvedés. Nem is ezt értették a vallásalapítók (Buddha, Krisztus) hogy magaddal küzdjél. Emelkedik egy indulat, egy érzés, egy impulzus, egy szándék, és meg kell tanulni irányítani, szabályozni, valamerre terelni. Remélem ebből a saját élményből most megértettük, mi a különbség önkontroll és önszabályozás között. Ugyan az W4ről és W6ról.

Az önszabályozást három módszerrel tudod sikerre vinni

És mi a különbség a szabad ember, aki uralja az állapotait a szabályozással vs. az önelfojtó ember között. Már csak az a kérdés, hogy akkor hogyan kell önszabályozni? Hogyan tudom az önszabályozást erősíteni, fejleszteni? Három módon.

Az egyik a meditáció. Csendes meditációban, ahol le tudod csendesíteni az elmét, ott azt gyakorlod, hogy ülsz egy fél órát, órát, figyeled az elmeállapotokat, figyeled a légzésedet, és engeded jönni-menni mind a gondolatokat mind az érzéseket. Fel fognak jönni impulzusok, és ott a szemlélődés terében engeded jönni-menni.  Jönni-menni. És az a részed, amelyik engedi jönni-menni, az a megfigyelő éned, a szellemed. Ezt hívjuk az angolban: the spirit-nek. A szellemi részünk, vagy a buddhatermészet a buddhizmusban, a belső isteni lényünk a keresztény terminológiában. Az a lényeg, hogy van ez a szellemi figyelő énünk, aki figyel, éber (éberség: mindfullness) és annak a terében jönnek-mennek a felbukkanó dolgok. Tehát tulajdonképpen a meditációban ezt erősítjük. A hétköznapi életben ez elalszik és eggyé válunk az impulzusokkal. A meditációban hátralépünk, szemléljük és ezt a szellemi részünket elkezdjük erősíteni: Spirit-building (mint a body-building a testnek) itt a megfigyelő szellemünket erősítjük. Ezért, ha ezt minden nap gyakoroljuk – napközben is a hétköznapi életben: a kocsiban vezetés közben, a boltban, a családi helyzetekben – több éberség lesz velünk, több szellemi jelenlét, több spirit. Spirit-uálisabbak leszünk. Ettől spirituális valaki, hogy mennyi kidolgozott szellemi jelenléte van. Ez az egyik faktor, a spiritualitás fokmérője. Velünk lesz és az önszabályozás emiatt sikeresebb lesz, mert észre fogjuk venni a felbukkanó impulzust napközben, és tudunk úgy dönteni, hogy átengedjük és nem reagáljuk rögtön le. Ez önszabályozás, és e nélkül nincs is önszabályozás. Ha egy vagyok az impulzussal, belefeledkezve nem tudok szabályozni. Ha kicsit hátra lépve átélem és átengedem – meditációban kigyakorlom ezt – akkor tudom szabályozni, döntéshelyzetben vagyok, nyugodtan, relaxáltan, önküzdés nélkül. Ebben semmi önküzdés nincs, ez egy teljesen relaxált, nyugodt, mellette állás – nem kívülállás vagy fölül-, mert ezek rossz szavak – ez mellette állás. Vannak a impulzusok és mellette ott van az átélő-figyelő én, aki föléberesedett. Ez az önszabályozás első kulcsa, hogy legyen önszemlélő meditációnk.

A második kulcs a légzés. Hogyha erős érzelmek jönnek, mit csinálunk mi civilizált felnőttek? Visszafogjuk a légzést. Azért, hogy nehogy az érzelem kijöjjön, hogy nehogy sokak legyünk a többieknek, nehogy ártsunk. Ezért amit ilyen esetben tenni lehet, az az hogy átlélegezzük. Éberség, átlélegzés – napközben kicsi légzések, ha indulatba jövünk, és azzal nagyon hamar ki tud tisztulni  az adott érzelmi állapot, az adott impulzus. Tehát éberség gyakorlás erősítés és pici átlégzések napközben,  ha kell, ha felmerültek erősebb indulatok. Tehát az első két fő dolog van: az éberség a meditáció gyakorlatából és a légzéssel átlélegezni az érzelmeket.

Járjunk önismereti terápiába! Mert akkor van egy olyan emberi kapcsolatunk, beszélgetési terünk, ahol egyáltalán bevallhatjuk, hogy mik mennek bennünk, őszintén beszélhetünk az állapotainkról. És megszokjuk azt – ez meg a lelki öntudatosság heti buildingje – hogy őszintén beszélünk valakinek, és ez azt jelenti, hogy magunknak is őszintén beszélünk. Tehát én csak akkor tudom magamnak elmondani mi megy bennem tényleg, ha valakinek el tudom mondani. Ha azt gyakorlom mindenki előtt, hogy nem mondom el mi megy bennem, akkor magam előtt sem fogom tudni, hogy mi megy bennem. Érzem, hogy valami megy, de nem tudom megfogni. Csak gondolkozom, mi lehet ez? Ha ki tudom mondani – és ráadásul a tanácsadó, a terapeuta jó kérdésekkel segít kihozni a dolgokat – akkor a kimondások ereje által már eleve könnyebbülnek a dolgok és megszületik ez az öntudatossági kultúra, pluszként az is, ahogy ezeket szavakba tudom foglalni.  Tehát az önismereti terápia a harmadik, a légzés a második és a napi meditáció az első. Ha ezeket csinálod, akkor ugrásszerűen egy új szintjére kerülsz az önszabályozás képességének.

Köszönöm a figyelmeteket!

Kategóriák

Legutóbbi bejegyzések