Ez a blog egy Integrál Akadémia hallgató kérdésére adott válaszból született.

Kérdés

Szia Bence!

Sokan hallottak már róla, és sokan próbálták is a pránanadis „reinkarnációs utaztatást”, ami állítólag egy tibeti buddhista kolostorokban megmaradt „terápiás” módszer, bár valójában csak Petrezselyem Józsefig vezethető vissza. Az a kérdésem, hogy ezt a módszert, ami amúgy tényleg működik, hova sorolnád, tudsz-e valamit a hatásmechanizmusáról?

Üdv, G, ip2019

Válasz

Honnan jön a reinkarnációs utaztatás gyakorlata?

Reinkarnációs utaztatás van a Pránanadi rendszerében, Petrezselyem József iskolájában Magyarországon, de ezen az iskolán és a pránanadin kívül is sokféle végeznek reinkarnációs utaztatást szerte a nyugati világban, a posztmodern újkori (new ages) spirituális körökben. Tehát ez egy önálló műfaj. Az IEC-n például volt már magyar, angol, amerikai reinkarnációs utaztató.

A „buddhista kolostorok”, amire utal Petrezselyem és a Pránanadi az a tibeti buddhizmus hagyománya és annak a kolostorai. Azokban a kolostorokban a szerzetesek gyakorlatai között valószínűleg van előző élet megnézése, ahogy a théraváda vipassana hagyományok közül is némelyikben van – pl. a Pa Auk Sayadaw módszerében, amit Anuttara is tanít, de pl. a Goenkában nincs (előző élet hite és említése van, csak külön arra gyakorlás nincs, máson van a fókusz).

A buddhista kolostorokban, ha van, akkor a tradicionális gyakorlásrend keretén belül van előző élet megnézés, tehát nem úgy, hogy a szerzetes bemegy a társához „adj nekem egy előző életek sessiont”, vagy hogy a falusi ember bemegy a kolostorba, hogy „kérek egy utaztatást”, és akkor hanyatt kell feküdni és egy szerzetes levezeti neki. Ez a gyakorlat inkább a posztmodern, new ages nyugati spiritualitásban alakult ki, a tradicionális kontextusból kiemelve a technikákat önálóan végzik, mint ülés, szolgáltatás.

Ugyanakkor egy buddhista országban, mint Tibet (ma már Kína), Nepál, Észak-India (újabban buddhista megint), Burma, Thaiföld, stb, a reinkarnáció nem akkora izgalmas felfedezni való újkori hír, mint nálunk. A közgondolkodás része évezredek óta töretlenül, és olyan természetes része az elfogadott közgondolkodásnak, mint nálunk Petőfi Sándor.

Mi a reinkarnációs utaztatás és mire való?

Az utaztatós ülés egy imaginatív ülés, egy – noha nem úgy hívják, de műfajában – hipnoterápiás ülés, ahol be kell csukni a szemet, el kell lazulni, befele figyelni és ott a képi világban elmerülve az ülésvezető egy lépésekre bontott instrukciós forgatókönyv szerint visszavezeti a figyelmet a születésünk elé, majd az előző életbe. Az „utazó” vagyis az imagináló személy pedig figyeli mit lát, megjelenik-e valami és érez-e valamit. Majd eldönti, hogy amit látott, érzett, az valóban előző élet lehetett-e vagy inkább fantáziálás, sima imagináció.

Véleményem szerint inkább az extrémebb, furcsa esetekben lehet az, hogy egy darab előző életbeli megtalált helyzet újraélése kioldódást hoz. Például pszichoszomatika: egész életében ismétlődő fájdalma van a testében valahol vagy furcsa kiütései vannak, és mondjuk előző életekben ott megégették vagy átszúrták a csatában. Vagy erős sorsesemények ismétlődnek, mondjuk, folyton kirabolják, és lehet, hogy előző életében van egy traumatikus gyökere. Ezzel együtt önismereti és önfejlesztési kutakodás, érdeklődés esetén is kipróbálhatjuk, miért is ne? Hátha rájövünk valamire. Csak jobb, ha tudjuk, hogy valószínű egy ülés nem oldja meg az életünket, és ha rá is jövünk valamire, nem biztos, hogy az a gyökere, hanem csak egy elem a láncolatban.

Ha ezéletben ismétlődő érzelmi, kapcsolati mintáim vannak, arra való-e a reinkarnációs utaztatás?

A buddhizmusban az előző életeknek ezért nem is tulajdonítanak olyan kiemelt jelentőséget, hogy „na, ha veszekszem a párommal, akkor biztos előző életbeli oka van, kérek egy utaztatást, megtaláljuk a jelenetet és kioldódik, így nem fogok tovább veszekedni”.

Inkább nyugaton keveredett össze az, hogy pszichoterápiás célból előző életekben keresik az okot, és azt remélik, hogy egy üléstől, egy előző életbeli helyzet újraélésével kiold valami, amitől az ezéletbeli kapcsolati minta vagy ismételt érzelmi reakció elmúlik. Szerintem egy üléstől nem múlik el. Az ezéletbeli kapcsolati minták és ismétlődő karakterfixált működések megismerése, feltárása, kimondása, feltérképezése, leleplezése és oldása minimum 1-3 éves (és gyakran hosszabb) önismereti-terápiás folyamat során bontakozik ki számos ülésben, egy terapeutával való élő kapcsolatban, és azt kell leleplezni és kimondani, hogy ezéletben kivel mit csinálunk.

Egyrészt gyerekkorban mik a meghatározó jelenetek, amiket hipnoterápiás, imaginatív ülésekben újraélünk és oldunk, másrészt itt és most hogyan ismétled és csinálod az életed szereplőivel. Sőt: hogyan ismétled meg a terapeutáddal is (áttét-viszontáttét). Tehát múltfeldolgozás és jelenátdolgozás egyszerre, verbális (csak beszélgetős, rájövős, tantusz-leesős ülések) és nonverbális (imaginatív, hipnoterápiás) ülések sora egy terappal. Ha ezt kiegészíti csoportozás (dráma, bodywork, állítás) akkor még kerekebb.

Ezzel együtt lehet, hogy 350 éve egy francia faluban hasbaszúrt egy zsoldoskatona, és az is része annak, hogy ismételsz valamit ezéletben, de nem attól van önmagában, így annak az újraélése nem oldja ki, írja át az egész ezéletbeli történetedet és a játszmákat amiket anyáddal, apáddal, a testvéreiddel, a pároddal és a terapeutáddal végzel.

Mire használják a buddhista kolostorokban az előző életekbe nézést?

A buddhista kolostorokban másra használják az előző életbe nézést, az elme meghaladására. Tehát nem terápiás célja van, hanem meditációs felébredésbeli célja. Ha a meditáció már nagyon megy, akkor egy ponton ki kell választani egy elmepillanatot, egy a meditációban megfigyelt elmében menő tartalmat, és belekoncentrálva megnézni, hogy milyen előző életbeli helyzetekből jön. Nem is csak egy, hanem több előző élet láncolaton át megnézni és megkeresni az elsőt, ami a lánc elején áll. Ehhez lézererős szuperkoncentráció kell, amit előtte a gyakorló már sok ülésben kifejlesztett (ez a dzsána, jana), mely a valóságlátás és az abból fakadó bölcsesség (vipassana = tibeti lagthong) alapja. Ekkor az előző életekbe nézés egy elem azon az úton, ahol az ember lebontja az elmében összeállt illuzórikus valóságot, hogy az elmén teljesen túljutva az isteni tudatba, a nirvánába jusson.

Hiszek-e a reinkarnációban, volt-e erről sajátélményem reinkarnációs utaztatásban, és másban?

Hiszek a reinkarnációban és az előző életekbe való belenézés lehetőségében. Voltam egy ilyen ülésen spirituális keresésem során. Láttam valamit, vagyis a félálomszerű vezetett állapotban láttam képeket, ami önmagában nem nagy kunszt, mert ebben az állapotban az elme magától is folyton képáramlásban van és szuggesztív. Azaz, ha mondanak valamit neki, akkor aszerint alakul a képáramlás. Először arra instruált, hogy születésem előtt a bardóban vagyok, aminek a hatására fehér tejszerű ködben lebegést észleltem az imaginációban. Utána előző életbe menést instruált, aminek során valami természeti tájban egy csatát láttam az imaginációban. A végén úgy éreztem, hogy nem tudtam megmondani, hogy ez előző élet volt vagy sima imagináció. Nem kísérte katartikus érzelmi reakció vagy átütő bizonyosságélmény az imaginációt, inkább olyan átlagos, elképzelős volt. Az utaztató kedves volt és becsületesen korrektül levezette a Pránanadi erre szóló gyakorlatát.

Álmomban viszont többször volt, hogy a normál álmodás átváltott transzálommá, azaz erősen beélesedett a jelenet, és markáns „tényleg ott vagyok” érzéssé alakult át. Az 1910-es és 1930-as évek közötti időszakbeli Budapesten láttam mindent nagyon pontosan és részletesen, máskor pedig az 1950-es évekbeli Berlinben voltam egy ugyanilyen tűélesen pontos jelenetben, és úgy éreztem, az én voltam. A berliniben nő voltam ballonkabátban, a budapestiben nem volt testélmény, hanem mint egy szabadon lebegő szellem, vagy tudat repkedtem. Mindkettőből izgatottam ébredtem, hogy „hú, ez fantasztikus”, és úgy éreztem, hogy előző élet volt, különösen a berlini.

Egy harmadik esetben pedig egy kliensemnek vezettem egy hipno-nlp-s ülést, ahol korregresszióban mentünk egyre korábbi életszakaszokba és néztük az ottani emlékeket. Az ülés jól ment, átéltük a 34, 17, 9, 3 éves kori életszakaszból azokat az emlékeit, amik a mostani életében átélt élményhez hasonló érzetűek. Ez az a belső gyógyító technika az NLP-ből, amit az ipén is tanulunk harmadik végén a TK napon. Majd egyszercsak a nő azt mondta, hú, most az orvosért megyünk. Mondom, hol vagy, mit látsz? Egy lovon ülök Franciaországban és vágtatok a faluba, mert itt jobbra van egy ház, ott lakunk és az orvost kell hívni. Egyszer csak egy előző életébe lőttünk bele, pedig a cél nem is ez volt, mégis az ő tudati áramlása a korregresszió során spontán odavitte. Ugyanúgy kell eljárni, mintha ezéletbeli jelenetet néznénk, a tudatban nincs különbség, teljesen mindegy. Ugyanúgy levakogjuk a képet, átéletjük az érzelmet, és kimondatjuk az átélt tartalmakat.

Ezen élmények során nekem az a személyes konklúzióm, hogy az előző életbeli utazás megtörténhet reinkarnációs utaztatás ülésen, vagy nem, és megtörténhet máshol is. Vagyis nem attól történik meg, hogy ilyen ülésen vagyunk, hanem attól hogy a tudat készen áll, és oda csusszan. Mint látjuk, megtörténhet nem reinkarnációs ülésen is. Ha készen áll oda csusszanni és pont elmegyünk egy reinkarnációs ülésre, akkor pedig ott fog megtörténni.

Ha elmegyek egy reinkarnációs utaztatásba, garantált, hogy előző életet látok?

Az előbb leírtakból kiderülhet a válaszom: nem. Nem garantált. De lehetséges, tehát szerintem az ülések egy részében megtörténik, másikban nem. Nem hiszem, hogy minden ilyen utaztatós ülésben odajutunk, szerintem egy része fantázia, azaz sima imagináció. Megjegyzem az is értékes, sosem véletlen, mit imaginál az elme, mindig oka van, valamit processzál. Tehát ha nem vagyunk ráfixálva, hogy előző életnek kell lennie, hanem általános önismereti-terápiás munkát végzünk, akkor akármi is megy, azzal lehet dolgozni.

Az előző életekbe nézés tekintetében a fő dolog, hogy a tudatunk képes-e odamenni. Egyébként meglepően többször képes szerintem, mint hinnénk, tehát ha nem volt ilyen élményünk még, vagy kétkedve hiszünk benne, akkor is lehetséges elvileg.

Viszont véleményem szerint nem (csak) attól jutunk oda, hogy a másik levezeti a technikát, és a technika biztosan hat, mint egy lázcsillapító a lázra. Hiszen az ülésvezetés nem más, mint egy leírt imaginációvezetési szkript, forgatókönyv, amit elmond, levezet neked a facilitátor, s teret tart neked ehhez. Inkább attól jutunk oda, ha a tudatunk képes odajutni. Ezt megsegíti az imaginációs odavezetés és a tértartás. A nadiban a forgatókönyv mellett energetikai beavatást is kap a vezető, remélhetőleg ott ez rásegít abban, hogy megtörténjen a dolog.

Máskor pedig akár a meditációs gyakorlások által, akár spontán odajut valahogy a tudat magától, például kundalini ébredéskor, álomban, meditációban, vagy akár terápiás ülésen is, reinkarnációs utaztatás nélkül megtörténik a reinkarnációs utazás. Ennél fogva azt sejtem, hogy a reinkarnációs utaztatós üléseken az emberek egy része átéli, más része pedig imaginál, fantáziál, és nem tudja pontosan, hogy ami átélt az imaginációban az tényleg előző élet volt-e vagy most alkotta az elméje a jeleneteket, mint az álmodás során.

Honnan tudhatom akkor, hogy az volt vagy nem?

Én a szubjektív élménynek tulajdonítok ebben nagy jelentőséget. Az imaginatív élmény közben fennáll-e egy olyan többletizgalom, fokozott állapot, amitől azt érzem, hogy ez tényleg az, illetve jelen van-e egy közvetlen bizonyosságérzet, hogy ez az, „egyszerűen tudom és kész”! Ha ezek nincsenek, hanem alacsony energiaszint van, éppen olyan képáramlás megy, mint más nappali fantáziálós vagy éjjeli álmodós helyzetben, és a személy bizonytalan, „lehet hogy az, lehet hogy nem az, nem tudom”, akkor szerintem jó eséllyel nem az.

S végül: nincs aki megmondja, erre nincs pontos mérce, műszer, objektív tényező. Az ülésvezető, ha különleges pszichikus képességű, wilberi nyelven w7-es vagy w8-as képességekkel rendelkezik, akkor lehet, hogy belelát és megmondja. Szerintem sokkal több utaztató van, mint megfelelő képességű, tehát attól, hogy egy tanfolyamon megtanulod az ülésvezetés forgatókönyvét elmondani, még nem leszel ilyen képességű. Ennél fogva valószínűleg sok átlagos tudati képességű ülésvezető van némi telepátiával (az az átlagos tudati vezetőknél is gyakori), és a sok között biztosan akad néhány, aki viszont erős különleges képességgel rendelkezik. Ők azok, akik már a tanfolyam előtt is rendelkeztek ezzel, már gyerekkorukban is szellemeket láttak, ők a psychic-ok, a pszichikus látók. Na, ő lehet, hogy képes veled menni a képedben és esetleg verifikálja, hogy előző élet-e. De még ekkor is neked kell belül megnézned, el tudod-e hinni vagy nem. Olyan is van, amikor az, és a személy még annyira w5-ben van, hogy ha az is, nem hiszi el, vagy a megkérdőjelezéssel távol tartja magát attól, hogy igazán befogadja. Szóval sokféle kimenetel lehetséges.

Melyik wilberi szint az előző életek látása?

W8-as, azaz a nyolcas wilberi szint, a szubtilis. Abban az esetben, ha valóban az volt. Amennyiben egyszerűen az elme fantáziatevékenysége, akkor w2-es, fantazmikus-érzelmi.

Az előző életbeli látásoknak lehet-e egótámogató, kompenzációs funkciója is?

Megfigyeltem az, hogy vannak, akik kis társadalmi presztízsűek és az ezotériában találnak kompenzációt erre. Nemegyszer úgy, hogy egyszer csak úgy látják, előző életükben kiemelkedően fontos spirituális vezetők, vagyis nagy társadalmi státuszú személyek voltak, ezért most is annak fedezik fel magukat. Az utaztatáson az jön ki, hogy az egyiptomi főtemplom papnője volt vagy tibeti főpap vagy indiai templomi táncosnő. De semmiképp sem takarítónő az ugandai pályaudvar mosdójában. Miért nem normális, közönséges, hétköznapi előző életek jönnek ki ezen esetekben, hanem nagyszerű szuperlények? Szerintem ez sok esetben fantázia, méghozzá kompenzációs funkció lehet egy olyan egószerkezetben, ahol a w 2-3 szinteken kisebbrendűségi elakadás alakult ki a felnövés során, az egész tudattalan és még nincs átdolgozva.

Összefoglalóan: szerintem az előző életek léteznek, azokba való betekintés lehetséges és valóságos élmény, amely a w8-as szubtilis szinthez (létramodell) illetve tudatállapothoz (Wilber-Combs mátrix) tartozik az integrál modellben. Ezt át lehet élni több módon: spontán, meditációban, álomban, kundalini ébredéskor, tréning részeként buddhista meditációs rendszerben vagy reinkarnációs utaztatáskor. Ezen utaztatásokkor vagy bejön vagy nem, attól függően, hogy a személy készen áll-e rá. Ebben lehet szerepe az utaztatást vezető tudati képességeinek, beavatásának. Noha érdekes és tanulságos lehet egy ilyen ülés és érdemes kipróbálni, miért is ne, a valós életbeli mintáink átdolgozásához valószínűleg egy rendes önismereti-terápiás átdolgozás kell majd. Ahhoz ez egy adalék lehet. Ahol azonnali tünetcsökkenést várhatunk egy előző életbeli üléskor az az extrémebb, furcsább tünetek.