Gánti Bence

Végzettségem szerint pszichológus és klinikai szakpszichológus vagyok, azonban nem szokványos módon dolgozom. A szaktudásom kiegészült más megközelítésekkel, melynek az integrál pszichológia ad keretet. Ezért tartom fontosnak kiemelni, hogy egyénire ki keressen meg, és kinek érdemes mást választania.

Felnőttekkel dolgozom, gyermekekkel és kamaszokkal nem. Olyan felnőtteket vállalok, akik szeretnék megdolgozni a személyiségüket, mert felismerték, hogy visszatérő mintáik vannak, és vágyják a megfejlődést, oldódást, mélyülést, felszabadulást. Előszeretettel dolgozom olyanokkal, akiknek emellett spirituális élményeik is vannak, és azok megértése, feldolgozása, integrációja is foglalkoztatja őket. Ez néha spirituális krízis kezelést jelent, máskor pedig a belső út kísérését. Ez általában személyiségmunkával is kell, hogy párosuljon. Ilyenkor a felfelé nyílás mellett a korábbi életkorokhoz tartó belső részek és egofixációk megdolgozása is szükséges, hogy egy integrált, érett, elégedett személlyé váljunk. Gyakran éppen a személyiség megdolgozása lehet a kulcsa a spirituális fejlődésnek. Vannak, akik vonakodnak elmenni szokványos pszichológushoz, mert olyan kísérőre van szükségük, aki elfogadja és érti spiritualitásukat, világképüket és élményeiket. Ennélfogva náluk a szükséges nem-spirituális személyiségátdolgozódás is gyakran itt tud elindulni.

Nem foglalkozom klinikailag neurotikus, személyiségzavaros és pszichotikus személyekkel. Számos pszichoszindróma tartozik ide, támpontként néhány: az életvitelt jelentősen megnehezítő vagy ellehetetlenítő mértékű depresszió, mánia, pánik, kényszer, szenvedélybetegség, borderline személyiség, skizofrénia.

Ahogy a személy megkeres, úgy válaszolok neki. Ha tehát valaki magázódva keres meg, magázódva válaszolok, ha tegeződve, akkor pedig úgy. Ha magázódva indítunk, akkor gyakran a kliens megkérdezi hogy tegeződhetünk-e, illetve én is megkérdezem ilyenkor. A gyakorlatban a legtöbbször tegeződést használunk az üléseken, különösen a folyamatba járás során, hiszen az egy közvetlenebb, oldottabb légkört teremt.

Az egyéni önismereti-terápiás folyamat általában 1-3 évig tart, és heti 1x járnak a kliensek egy órára. Noha az első ülésen abban állapodunk meg, hogy bármeddig járhatsz és bármikor befejezheted, a gyakorlatban az emberek 1-3 évig járnak. Ez az az idő, amikor úgy érzik, hogy elégségesen megdolgozódtak abban, amivel jöttek, és ami menet közben még felmerült.
Heti 1x találkozunk 55 percre, megbeszéljük mik történnek veled, és ami a legfontosabb, azokat hogyan éled át. Ennek kapcsán előjönnek az életben ismétlődő minták, érzelmek, énállapotok, kapcsolati jelenségek, hiedelmek és más fontos kérdések. Ha ezek egy őszinte és elfogadó kapcsolati térben tudnak kifejeződni, akkor ettől felszabadulás, nyílás, gyógyulás és belső rendeződés történik. Ez kiegészül pszichés módszerekkel, amitől teljesebb, gyorsabb és mélyebb a folyamat. Van, amikor a múltat dolgozzuk fel, és van, amikor a jelennel vagy épp a jövővel foglalkozunk. Kezdetben a belső dolgaink jórésze tudattalan, az egyéni folyamat során pedig tudatosodik. A személy megérti magát és megtanul egy érettebb módon részt venni az életében és a kapcsolataiban.

A gyorskonzultációt leszámítva nyitott végű egy egyéni folyamat. Az első ülésen megbeszéljük, hogy addig járhatsz, amíg úgy érzed, hogy hasznos a számodra. Szabadon dönthetsz. Ha a folyamat hosszú volt, akkor elképzelhető, hogy nem egy ülés alatt fejezzük be, hanem ritkított alkalmak során.

BESZÉLGETÜNK

Verbális és nonverbális módszereket kombinálok. Verbálisnak nevezzük azt, amikor nyitott szemmel beszélgetünk, vagyis a szavak birodalmában vagyunk. Ez a hétköznapi tudatos én, ahonnan jössz az ülésre, és ahová mész az ülésből, a való élet tudatállapota. Itt történik a mesélés magadról, a megéléseid megosztása, a ventillálás, a közös elgondolkodás a dolgokon, és azok megértése. Ez jellemzően béta agyhullámú tudatállapot. Módszertanilag itt az empatikus hallgatás, a feltétel nélküli elfogadás, a mélyítő és feltáró kérdezések, a tiszta kommunikáció, kognitív technikák és az NLP elemeit használom.

ELMÉLYÜLÜNK ÉS KÉPEZÜNK

Egy mélyebb szinten ott rejlenek a belső folyamataid, melyek elérése elengedhetetlen a fejlődéshez. Ehhez olykor becsukott szemmel, ellazulva, relaxált állapotban elérjük a belső képek, érzelmek és hiedelmek birodalmát. Itt dőlt el sok minden korábban, és itt oldható fel, engedhető el vagy írható át a lelki dolgaink egy része. Ez a belső én, amelyet Freud tudatalattinak hívott, mely tudatosítható. Ez jellemzően alfa és théta tudatállapotban történik. Módszertanilag itt a relaxáció, a hipno-nlp, a meditáció és a szimbólumterápia elemeit alkalmazom. Ha még nem csináltál ilyet, és úgy véled nem látsz képeket, akkor is működni fog, megtanítalak rá.

GYÓGYSZERT NEM HASZNÁLUNK

Jómagam nem adok gyógyszert, csak beszélgetek. Ennek egyik oka, hogy pszichológusként és klinikai szakpszichológusként nem írhatok fel, csak orvosi alapdiplomás pszichiáter írhat fel. A másik oka az, hogy főleg olyan kliensekkel foglalkozom, akik a hétköznapi életüket tudják vinni, és nem merül fel a gyógyszerelés kérdése. Ha mégis kér valaki, megbeszéljük, és ha valóban indokolt, akkor tudok adni elérhetőséget pszichiáterhez. Többet erről alább olvashatsz a “Mi van, ha úgy érzem nem vagyok normális vagy gyógyszer kell?” részben.

EGYÜTT VAGYUNK INTEGRÁL SZEMLÉLETBEN

A technikák mellett fontos, hogy egy pszichológus milyen szemléleti keretben van együtt a klienssel. A pszichológus fő eszközei a technikák mellett a feje, a szemlélete, a gondolkodásmódja. Az általam kínált ülésekben az integrál szemlélet az, amely alapján együtt vagyok a klienssel. Ez az egyik legtágabb ismert megközelítés, amiben három nagy gondolkodásmód összegződik, és alkot egészet.

Az egyik a konvencionális pszichológiai, pszichoterápiás, klinikai szemlélet. Ebben benne van a pszichodinamikus, azaz modern pszichoanalitikus gondolkodásmód, a koragyermekkori és gyermekkori meghatározókkal a felnőttkori kapcsolati mintákban, és az áttételek tudatosításával, valamint mérsékletes értelmezéssel. Benne vannak a kognitív és viselkedésterápiás megközelítés elemei, és a belső képi vezetés hipnoterápiás ismeretei.

A másik nagy világ a humanszitikus, posztmodern életérzést és értékrendet képviselő hozzáállás. Az itt és most fókusz, a játszmák felismerése, a tiszta kommunikáció, a modellezések, a testi minták leolvasása, amelyek a gestalt, fókuszolás, az NLP és a folyamat facilitálás tartozik. Ezzel párhuzamosan a hit egy új, emberibb korszak eljövetelében, ahol a felszabadultság, az emberszeretet, a kreativitás, az öröm az egyenrangú, szabad és őszinte emberi viszonyokban valósul meg. Az önismereti-terápiás ülésekre járás itt nem pusztán segítés a bajban, hanem gyakorlóterepe és tréningje az új tudatosságnak.

A harmadik a transzperszonális pszichológiai világnézet, spirituális világképpel. Ide tartozik a megvilágosodás keresése, a meditációs és transzélmények, a misztikus és vallásos élmények ismerte, elfogadása, megértése és integrálása. Ezen élmények gyakran nem problémák, hanem éppen ellenkezőleg, csodálatos áldások, elhívások, beavatások, képességek megjelenése, és a megvilágosodás útján lévő ébredések. Olykor ünnepeljük és bábáskodunk mellettük, máskor pedig segítjük megértését és integrálását. Az integrál szemléletben úgy ülünk, hogy ezen megközelítések bármelyike jelen lehet, és egyik sincs a személyre erőltetve.

A pszichoterápia és az önismeret ugyanannak az éremnek a két oldala. A pszichoterápia szó a “terápia” szót hordozza magában. A szó abból indul ki, hogy a személy beteg, tehát meg kell gyógyítani. Ez egy 120 éves szemlélet és fogalom. Valóban vannak súlyos mentális zavarok, amelyekre megfelelő használni ezt a szót. Azonban sokkal több normál ember van, és jó lenne, ha mindannyian átmennénk egy önismereti, személyiségfejlesztő folyamaton. Egyszerűen azért, hogy érettebb, teljesebb emberek legyünk, mert a hétköznapilag elfogadott normalitásunk tele van emberi játszmákkal, álarcokkal és bántó viselkedésekkel. Ezért mindenkinek érdemes személyiségfejlesztő, önismereti folyamatba járnia, hagyományos szóval pszichoterápiába, akkor is, ha nem beteg.
A titok abban rejlik, hogy mindezen szavak mögött, ugyanazt a folyamatot végezzük. A normális és spirituális embereknél is pszichoterápia vezet el az önismerethez és a személyiségfejlődéshez. Ezért én gyakran az önismereti terápia szóösszetételt használom.

Ha semmi bajod és normális vagy, akkor is érdemes foglalkoznod a személyiséged fejlődésével. Valószínűleg sok mindent tudsz magadról, mégis lehetnek öntudatlan reakcióid, amivel néha magadnak keresztbe teszel, néha pedig megbántasz másokat. Talán mikor jelzik ezt neked, akkor nem szeretsz odafigyelni, hogy átélhesd, lényegében minden rendben van veled. Te tudod, hogy van ez, és jól vagy. Ilyen a normális ember, aki jól működik a társadalomban, és azt játssza, amit a többiek. Alapvetően rendben van az élete, ezért nincs oka pszichológushoz menni. Az emberi élet lehetőségeinek, a ragyogásnak, hitelességnek, az ártásmentes jóságnak, a bölcsességnek csak egy részét képes megélni, mert a saját árnyéka ott van a kettő között.
A konvencionális pszichológiai szemlélet (1900-1950) szerint az ülések annak valók, akinek nagy lelki nagy baja van. Ez a klinikum. A normál ember viszont okosan és ügyesen megoldja a dolgait, nincs szüksége segítségre. A többit pedig tartsa meg privátban.

A humanisztikus, posztmodern pszichológusok rájöttek az 1960-as évektől napjainkig, hogy az okos, racionális felnőtt ember mennyiszer játszmázik, leplezett gyarlóságok jellemzik, és az élete nagy részében szerepeket játszik, és nem önmaga. Mivel mindenki ezt teszi, a tévé is ezt mutatja, és a közvalóságban is ez látszik normális életnek, általában nem beszélünk erről. Vagy bele sem gondolunk a létünkbe, vagy ha néha eszünkbe jut elhessegetjük vagy elrejtjük, és a jó arcunkat mutatjuk. Azt gondoljuk ilyen az élet. Az élet azonban ennél több, véli a pszichológusok sora. Lehet őszintébb a világ. Ezt önmagunk megdolgozásán át lehet elérni, nem pedig mások kritizálásával. Az árnyéknak nevezett rejtett oldalunkat ki kell tudnunk fejezni és átdolgozni és erre való az önismereti-terápiás tér. Megismerni magunkat ténylegesen, mélyebbre menni mint a felszín, helyére tenni a dolgokat belül, és jobb emberré válni. Ekkor bemélyült, megnyugodott, az ész mellett szívből is látó, hiteles, teljes emberré válhatunk, bölcs döntésekkel, autonóm önmegvalósító élettel. Az integrálban ezt nevezzük wilberi 6-os, azaz w6-os szintnek. Ezen dolgozunk nálam az egyéni terápiás ülésekben a normál emberekkel.

Ha spirituális élményeid vannak, akkor azok nem véletlenül vannak. Valami oka van, valami terve van veled a sorsnak. Mélyebben be vagy kötve, elindult az ébredésed. Azonban míg régen a spirituális élmények inkább a misztikus papok, a sámánok, gyakorló jógik, a meditáló szerzetesek, a látók, gyógyítók sajátja volt, manapság egyre több embernek van ilyen élménye. Az élmények néha úgy jönnek, hogy az ember kifejezetten spirituális, vallásos vagy meditatív gyakorlást végez. Ilyenkor keresi istent, keresi a megvilágosodást, és belső hívást érez. Máskor pedig különleges képességei vannak. Van, aki tudatmódosító szerekkel próbálkozik, és úgy jut el nem szokványos érzékszerveken túli érzékelésekig, és olyasmit él át, amire nincs magyarázata. Máskor spontán módon élnek át spirituális élményeket olyanok is, akik nem hisznek az ilyesmiben, akár ateista tudós és mérnök emberek. Gyakran ilyenkor nincs hova fordulni. Pszichológushoz nem merünk menni, nehogy elmebetegnek tartson és a pszichiátrián kössünk ki. Paphoz gyakran azért nem megyünk, mert ő a saját szűk vallási keretében válaszol, míg azt érezzük az élményünk tágabb, szabad, sajátos. Nincs rá intézmény, hely a modern társadalomban, ahová vihetnénk.
A pszichológiában 1970-től pontosan erre jött létre a transzperszonális pszichológia. Képzelhetjük, mennyi embernek lehet ilyen élménye, ha válaszul egy önálló szakmai irányzat bontakozott ki, és ez már 50 éve fennáll! Úgy tűnik egy korszakváltásban vagyunk, ahol egy új szakasza alakul ki az emberiségnek, ami miatt az emberek sokan spirituálissá válnak, és a társadalomnak tudnia kell válaszolni. Új szemléletek, új megközelítések, új intézmények kellenek. A pszichológus lehet spirituális pap is, de nem abban az értelemben, hogy egy dogmába kényszeríti a klienst, hanem mint egy ősi gyógyító, átsegíti a spirituális vajúdás szakaszán, modern köntösben.
Kell egy szabad tér, ahol szabadon lehetsz önmagad a spiritualitásodban, ahol azt kifejezheted, megélheted, és feldolgohatod, és rájöhetsz miért történik ez veled az életedben. Az integrál szemléletű terápiában ez a transzperszonális oldal épp olyan természetes, mint más témák behozatala. Jómagam rengeteg embert kísértem, egykori keresztény apácát, buddhista papot, egy nem várt halálközeli élménye után látóvá vált racionális ateista vezetőt, kundalini ébredett személyt, csatornázó médiumot, és másokat. Fontos a gyerekkori lehasadt énrészek felszabadítása, a kapcsolati játszmák helyretevése, mert a vallás, a jóga és a meditáció ezt általában nem segíti elő, inkáb konzerválja.
Kiemelten fontos, hogy aki spirituális úton jár, annak meg kell dolgoznia az egóját, és abban a meditációval csupán részben segít. Hozzá érdemes venni a személyiségmunkát, ugyanis a spirituális képességektől nem válunk szentté, gyakran van lehasadva az árnyékban megdolgozatlan egó rész. Ha spirituálisak vagyunk, felelősségünk megdolgozni magunkat egy önismereti terápiás folyamatban. Ilyenkor kiderül, hogy ez maga a spirituális út egyik lényege, egy olyan beavatás, amelyen át kell mennünk ahhoz, hogy teljessé váljunk, és a spiritualitásunkkal együtt a helyünkre kerüljünk itt a földön, és beteljesíthessük küldetésünket.
A spirituális elkerülés, a spirituális krízis, a meghasadt életcélok, az elakadt gyakorlás, a spirituális perszóna (szerepszemélyiség), a spirituális nárcizmus jelenségei a legtöbb spirituális úton járóval megtörténnek, ha nincs egy őszinte önismereti-terápiás folyamatuk. A spirituális tanítók esetén, és a spirituális központokban szokszor tapasztalhatóak eltussolt és kezeletlen kapcsolati dinamikák, csendes emberi játszmák, ha elég közel megyünk. Mindezek esetén olykor a vezető játszmázik, néha a gyakorlók, máskor pedig is nem is játszmáról van szó, csupán vetítésekről, feltételezésekről és a kommunikáció hiányáról. A vezető is lehet, hogy egyedül van ebben és a háttérben szenved. Együttérzésre, őszinteségre és kapcsolódásra van szüksége mindkét félnek.
Mindezek afelé mutatnak, hogy eljött egy olyan korszak ideje, ahol a pszichológiai egomunkát és a spirituális gyakorlást össze kell kapcsolnunk, és ez az integrál szemlélet.

A spirituális élmények esetében néhány ember azt szeretné tudni, hogy megőrült-e, vagy tényleg valami spirituális dolog történik. Az esetek egy kis részében fordítva van. Pszichotikus állapot keletkezett, és a személy vagy az ismerőse spirituálisnak véli. Az integrál szemléletnek része, hogy el tudjuk különíteni a misztikus élményeket az őrület állapotaitól. Az őrület állapotai esetén pszichiáterre van szükség. A transzperszonális és integrál pszichológus és az integrál tanácsadó néha abban is segít, hogy a személy biztonságos helyen támpontot kapjon arra, hogy mi történik vele: megőrült vagy spirituális élménye lett, majd eldönthesse, merre tovább.

Ha a szenvedés olyan erőssé válik, hogy a hétköznapi életvitel nem folytatható, akkor lehet, hogy szükség van átmenetileg vagy tartósan gyógyszerre. Mindenkinek lehet néhány napja, amikor rosszul van és kiesik az életből, mert valami szokatlanul nehéz helyzetbe került. Válás, veszteség és gyász esetén is normális, ha néhány hétig, vagy hónapig kibillentek, változékonyak, szokatlanul érzelmesek vagyunk és emiatt nem vagy nehezen tudunk részt venni az életben. A gyász ideje egy év, de van, hogy hosszabb ideig is tart. Ezek még nem az abnormalitás állapotai, hanem a normálison belüli megterhelt időszakok kríziseinek természetes válaszreakciói.

Klinikailag jelentős mentális zavarról akkor beszélünk, ha a nehezen elviselhető erősségű szorongás, depresszió, mánia, kényszeres tünetek vannak, és azok tartósan fennállnak, hónapok alatt sem rendeződnek, valamint jelentősen megnehezítik vagy ellehetetlenítik a normál életvitelt. Pszichózis esetén pedig hallucinációk léphetnek fel és a viselkedés, a kapcsolódás és az életvitel teljesen széteshet. Ezen esetekben érdemes pszichiáterhez fordulni, aki segít megtalálni a megfelelő gyógyszert. A különbség a pszichológusok – és a ráépülő klinikai szakpszichológusok és pszichoterapeuták -, valamint a pszichiáter között az, hogy csak a pszichiáter írhat fel gyógyszert, a többiek pedig beszélgetős (és egyéb önkifejezéses) módon dolgozzák meg a személyt.
Gyógyszer tehát csak a klinikailag jelentősen szenvedő személynek javasolt, akkor viszont igen. Fontos azt is tudni, hogy a gyógyszer nem mulasztja el a problémát, csak a tüneteket enyhíti, és kordában tartja azokat addig, amíg a gyógyszerelés tart. Ezért gyógyszerelés mellett is érdemes pszichoterapeuta segítségét is kérni, hogy a tünetek mögött álló belső tartalmak is átdolgozódhassanak.