Nem szükséges előképzettség, és korábbi tapasztalat. A nap első felében, a felkészítő gyakorlatok alatt átadom a légzéshez szükséges információkat, tanácsokkal látlak el, és bemutatom a technikát. Így az is, aki először vesz részt, megtudja, mit, hogyan kell csinálni.

Átlagosan 50 ember szokott lenni csoportjaimon, ez a szám 40-60 között mozog. A transzlégzés olyan módszer, ahol a sokaság fokozhatja az élményt, mert összeadódnak az erők. Itt tehát ellentétben más csoportmódszerekkel, mint például a pszichodráma, nem a 12-20 fő közötti méret az optimális, hanem a nagyobb csoport. A nyitókör, a légzés és a zárókör fázisában együtt van mindenki, a megbeszélő körökre pedig 10-15 fős kiscsoportokra bontjuk a nagy csoportot, és a nagy terem eltérő sarkaiba ülünk le így.

Ha úgy érzed, hogy nem szívesen szólalsz meg a csoportban, tudd, hogy ezzel sokan vannak így, ez természetes lehet. Van, akinek a személyiségéből fakadhat, esetleg a múltból jövő mintáiból. Sokaknál természetes reakció az, hogy az idegenek előtti beszélés szorongást vált ki. Továbbá a magyar kultúra autoriter közoktatási stílusa gyakran a csendben maradásra nevel, és sokan nem szoktak hozzá ahhoz, hogy egy közösség előtt felszabadultan vagy akárhogyan is beszéljenek. Akármi is az oka, éppen ez a gyakorlat fontos lehet abban, hogy az önkéntelen szorongásunkat, védekezésünket és falainkat oldjuk. Amikor sor kerül a légzésre, minél jobban oldottuk a falainkat közvetlenül előtte, annál inkább meg tud valósulni a tudati módosulás. Részben így függ össze a csoport előtti megosztás, és a transzlégzés alatti kinyílás, illetve általánosan az egó és a személyiség oldódása.
Nem szükséges előre megkomponálni a fejünkben, hogy mit fogunk mondani. Bízhatunk önmagunkban, és a pillanat spontaneitásában, valamint abban, hogy ráérzünk majd, hogy ott és akkor, abban a közegben mit lesz jó megosztani.

A transzlégzés évi egy és négy alkalom között javasolt, mint az évszakok váltása vagy egy év eltellte. Nem javasolt túl gyakran, hiszen erőteljes, és érdemes időt hagyni az integrálódásra. Ha valaki nagyon szeretne, akkor véleményünk szerint a pszichés és testi biztonságot is nézve, a leggyakoribb havi egy alkalom legyen. Mindez erre a két órás erőteljes légzésre vonatkozik. Enyhébb légzést, mint a 20-40 perces rebirthing légzés, akár hetente, a még rövidebbeket, mint egy 10-20 perces pránajáma akár naponta is végezhetünk.

Noha nem mondunk egy határozott nemet, de nem javasoljuk. Egyrészt ez a módszer csoportban a legjobb. A másik oka az, hogy az erős módosulás miatt jó, ha van egy kísérőnk, aki mind fizikailag vigyáz ránk és a térre, mind pedig tudatilag is jelen van, ami lelkileg megnyugtató. Tudni, hogy valaki tart minket és vigyáz ránk. A transzlégzésből nincs gyors kiszállás. Ha abbahagyjuk, még a testünk zsibbadhat, szédülhet egy-két órán át, lehet, hogy nem tudunk rögtön felülni, és néhány órán belüli idő kell az összeszedődéshez és a normál életben való részvételhez.
Mindez a transzlégzésre vonatkozik, ahol két órán át nagyon gyorsan lélegzünk. Enyhébb légzések, ahol a légzés nem gyorsított, csak mély, és rövid ideig tart, egyedül is végezhető. Egy mély, nyugodt légzésnél 20-40 perc között van a limit, ameddig egyedül érdemes elmenni.

A hatást alapvetően a légzés elmélyítése és felgyorsítása okozza. Képzeljük el azt, amikor reggel kinyitjuk az ablakot, és hirtelen megérezzük a finom, friss levegő illatát. Mit csinálunk ekkor önkéntelenül? Egy jó nagyot szippantunk a levegőbe, majd egy mély és sóhajtó kilégzéssel kiengedjük azt. Ez egy teljes mélylégzés. Ezt alkalmazza a legalapvetőbb jógalégzés, a maha pránajáma is. A transzlégzésben minden egyes légvételt így végzünk, és emellett ezt fel is gyorsítjuk. Tehát a teljes tüdőkapacitás + felgyorsított légzés folyamatosan végezve a transzlégzés. Ekkor meggyorsul az oxigén bevitel és széndioxid kiadás, és e kettő gyors és ritmikus áramlásának köszönhetően alakul ki a tudatállapot-módosulás, hiszen megváltozik a vér oxigén és széndioxid összetétele. Ez kihat a többi biokémia folyamatra is az agyban. A kutatások szerint nem annyira a feldúsult oxigén, hanem a nagymértékben kilélegzett széndioxid felelős a hatásért. A fizikai magyarázat mellett létezik egy finom energetikai valóság is, ahol a kozmikus életerő, a prána fokozottan átjárja ilyenkor az embert és energiatestét. Benne a meridiánokat és az energiaközpontokat, a csakrákat is.

A transzélményt vagyis a módosult tudatállapotot és az abban átélt belső élményeket azonban nem csak a légzés megváltoztatása idézi elő, hanem számos kiegészítő elem is, amelyek használata mind tudatos a légzésvezető részéről. Ide tartozik a nonverbalitás, azaz a nem beszélés, a szavak elhagyása, valamint a befelé figyelés, a koncentráció is. Ezt segíti a fél napos böjt is. A szubtilis világ, vagyis a finom érzékelésen alapuló belső élmények ekkor tudnak jobban előjönni és bemélyülni, ezért ősidők óta a spirituális hagyományok is ezekre építenek. A transzot segítik továbbá a megfelelően megválasztott, és a tudatállapot-módosulás szakaszait lekövető hipnotikus zenék is, mintha egy törzsi kultúra szertartásán lennék. Ehhez kapcsolódva az élő sámándobolás és a kántálás is megtámogatja a nyílást. Mindez egy megfelelően előkészített, láthatatlan közös csoporttudati tér felépítése után történik, ahol nem csak az egyén készül fel, hanem a csoportmező is kialakul. Ezt hozzuk létre a három órás előkészítéssel, csoportpszichoterápiás tudatossággal. Végül szerepe van a szakrális szimbólumokkal megsegített, biztonságos, tiszta térnek is, melyben mindez létrejön, és amelyen a vezető és teamje két órát dolgozik a résztvevők megérkezése előtt.

Mindezeket a transzperszonális és integrál pszichológiában és a hipnoterápiában szet és szettingnek nevezzük, vagyis a tudati beállítódás és a (fizikai és társas) körülmények tényezőinek. A tapasztalatok szerint a hatás nagy részben ennek is köszönhető, és a technikával együtt közösen hozzák léte a tudatállapot-módosulást és az élmények tisztaságát. Ebben rejlik a módszer szakmai vezetése, szemben egy esetleges képzetlen, tájékozatlan lélegeztetéssel. A résztvevőnek ezeket nem szükséges ismernie, elég ha a gyakorlatokon részt vesz, követi a technikát és az instrukciókat, és a többi megtörténik magától.

A transzlégzés egy teljesen biztonságos módszer. A hetvenes évek óta emberek milliói vettek részt hasonlón minden kontinensen, és nem ismert egyetlen haláleset vagy sérülés sem. Azonban a fenti listán felsorolt kontraindikációkat be kell tartani, akkor válhat veszélyessé, ha az ellenjavallati listán lévő egészségügyi vagy pszichiátriai betegségek ellenére lélegzünk.

Igen. Az intenzív légzés, a hiperventilláció az emberek egy részénél átmeneti zsibbadást okozhat leggyakrabban a kézfejben, az alkarokban, olykor a lábban, vagy az arcon is. Néha ez intenzív, ami miatt a légzés egy szakasza alatt nem tudjuk rendesen mozgatni ezen testrészeinket (amúgy is pihenő helyzetben fekszünk). Ez orvosilag ártalmatlan, nem lesz bajunk tőle, viszont szubjektíven furcsállhatjuk, hiszen szokatalan. Ekkor segít, ha tudunk erről, és tudjuk, hogy ez ilyenkor természetes, és el fog múlni. Ezek a zsibbadások maguktól elmúlnak ugyanis egy idő után, általában 15-30 perc alatt, de van, akinek csökkent mértékben akár egy-két óráig is fennállhat. Ez azonban az út része. Aki transzolni megy, az nem azért megy, hogy minden kellemes legyen, hanem az igazságot keresi, ami mindenféle élményen át vezet. Van akit egy ilyen élmény tanít meg arra, hogy letegye az ellenőrzést és az irányítást a dolgok felett, és átadja magát az univerzumnak.
A légzés során emellett bármilyen érzelem is előjöhet. Az eksztatikus magasságok, vagy épp a transzcendens nyugalom csendes békéje mellett mély szomorúság, erős düh, félelem és lelki fájdalom is megjelenhet. Ezek az állapotok jellegzetesen percek alatt átmennek rajtunk. Ez így van minden önismereti-terápiás munka és meditációs gyakorlás során is. A légzésben az a csodálatos, hogy ilyenkor mély elfojtott vagy rég elfeledett érzések is előjöhetnek, és azáltal hogy intenzíven megélhetjük őket, nem is ragadnak be, hanem gyorsan áttisztulnak rajtunk. Ezért az átélő, amikor már benne van, általában felismeri, hogy ez az ő mélyebb igazsága, és inkább ezen érzelmekkel van, mint azokat megtagadva önmaga előtt, igaztalanul. Ez a felismerés megszenteli az élményeket.
Azt azonban fontos tudni, hogy csak az jöjjön el egy transzlégzésre (és általában személyiségfejlesztő terápiákra), aki elfogadja, hogy nem csak kellemes állapotok lehetnek, és kész arra, hogy bármivel szembenézzen, ami őbenne van.

Az alapkiindulás az, hogy két órán át végig lélegzünk intenzíven, és ez is szokott történni. Erre mindenki képes, akkor is, ha előre azt gondolja esetleg, hogy nem. Az első 20 perc a nehezebb, amikor tudatosan, izommunkaszerűen kell lélegeznünk folyamatosan. A tudati módosulás már 3-5 perc alatt érezhető, tágulás, fényesedés, enyhe szédülés, zsibbadás érzésekkel kísérve. Mivel ez ténylegesen egy izommunka, olyan kissé, mint sportoláskor, ahol a bemelegítő fázison át kell jutnunk ahhoz, hogy utána már könnyedén, szinte önmagától menjen a mozgás. Kocogásnál, biciklizésnél, úszásnál is az elején jobban odafigyelünk, hogy fenntartsuk a mozgást, majd egy idő után a szervezet rááll, és akkor már könnyedén megy. A légzésnél ez 20 perc után jön el, ezért az első fél órában sok ritmusos dobolást játszunk, ami segíti a fenntartott ritmikus lélegzést, hiszen a dobok reptetnek. Ezzel együtt a két óra alatt lehetnek olyan szakaszok, amikor a személy átmenetileg kevesebbet lélegzik, vagy egy-egy percre szinte leáll a légzése, annyira megpihen. Ha ilyen rövid pihenőszakaszba is ér, mikor belülről érzi, hogy ez kerek és megvolt, újra felveszi az intenzívebb légzést. Így van egy természetes önszabályozó ingadozása a légzésnek a két órán belül. Fontos tudni, hogy a légzés a légzőért van, nem a légzésvezetőért. Nincsenek tehát elvárások és autoriter parancsok, hogy hogyan „kell”, és ha valahogyan kell, akkor nem szabad másképp. A személy a belső szabadsága szerint úgy lehet benne a légzésben, ahogy jól esik neki. Ha megérti az elveket, akkor a belső bölcsessége szerint utazhat. A transzlégzés a gázpedál, az akaratlagos légzés elengedése a fék. Ha szeretnénk utazni, nyomnunk kell a gázpedált. Ha elengedjük, a folyamat le fog állni, vissza fog rendeződni. Ezért azt javasoljuk, alapvetően nyomjuk a gázpedált két óráig, de ahogy egy autópályán is vezetve, noha elvileg végig 130-cal megyünk, néha erősebben nyomjuk a gázt, néha lejjebb vesszük, így van ennek egy organikus ingadozása.

A légzés alatt minden résztvevő hanyatt fekszik, ellazultan és csukott szemmel, befelé figyelve lélegzik. A segítőim körbe járkálnak és figyelik a légzőket, adott esetben odahajolnak és segédkeznek. Én a zenéket keverem a zenepultnál, és figyelem a csoport összességének a tudati terét, hangulatát és annak alakulását. Néha én is körbejárok és figyelem, ki hogyan van, valamint koordinálom a segítőket.
Az emberek nem nézik egymást, hanem elmerülnek a saját folyamatukban. Kívülről nézve nyugodt a terem, csak fekszenek az emberek. Van, aki néha feláll és táncol a matracán, majd visszafekszik. Hangokat sokan adnak, van aki néha felkiált, vagy kikiabálja az érzelmeit, hogy katartikusan felszabaduljon. A zene hangos végig, de nem bántóan. A tér szinte mágikussá válik, egy tudati utaztató térré alakul. A két óra alatt senki nem beszél, az alkalmi önkifejező hangadásokat leszámítva mindenki csendes, nonverbális állapotban van.

A transzlégzés előkészítő fázisában megbeszéljük, hogy kinek milyen kérdése van a légzéssel kapcsolatban, hátha aznap kap válaszokat élete legfőbb kérdéseire. Ha valaki úgy érkezik, hogy ezen már előre elgondolkozott és kérdéssel jön, az is jó. Ha valaki kérdés nélkül, ráérzésre, ösztönösen jön, az is jó, ebben az esetben is dolgozunk kicsit a fókuszáláson, hiszen akkor jelentős válaszok, rájövések, belátások, üzenetek érkezhetnek az életünkre vonatkozóan. Végül a légzés elkezdésekor lerakjuk az ezen való gondolkodást és mindent elengedünk, még a saját kérdésünket és szándékunkat is. Paradox módon éppen akkor jönnek a válaszok, amikor már nem foglalkozunk semmivel.