AI – jó vagy rossz? Gondolataim a mesterséges intelligenciáról

Ez a fotó rólam teljesen eredeti. Ez a kép mentes mind AI-tól, mind bármiféle retusálástól. Innen, ebből a valóságból írom a soraimat.

Az utóbbi egy évben sok ismerősömnél láttam, hogy elkezdtek AI-t használni. Íratják vele a szövegeiket, vagy átíratják, „feljavíttatják”. A kérdés, ami bennem megszületett: lett-e ettől több a tartalom? Nem. Inkább kevesebb. Nem a stílusról beszélek, mert az lehet gördülékenyebb, szebb, udvariasabb, szakmaibbnak ható. Hanem arról a többletről, ami emberi. Amikor valaki valóban magából szól. Ez az, amit a gép sosem fog létrehozni.

Egy mondanivaló ugyanis nem csupán információ és logikusan összerakott mondatok sora. Hanem valami élő, valami bensőből fakadó, amihez lélek kell. A mesterséges intelligencia ebben nem partner. Ha hagyjuk, hogy elvegye tőlünk a saját hangunkat, akkor elveszítjük azt, akik vagyunk.

Én továbbra is magam írom a leveleimet, a posztjaimat, a tanítási anyagaimat. Nem azért, mert nem tudnám rábízni, hanem mert nem akarom feladni azt, hogy a szavaim én magam legyek. Van, hogy stilisztikailag kérek tőle egy-egy javaslatot, de a végeredményt mindig átnézem, újraformálom, és kiveszem belőle mindazt, ami nem én vagyok. Mert az üres udvariaskodás, a mézes-mázas frázisok, a túlzásba vitt kedveskedés számomra hamis. A végén az maradjon, ami belőlem született, és amit én akarok közölni.

És ez a lényeg. Nem az a kérdés, hogy az AI jó vagy rossz. Nem lehet így leegyszerűsíteni. Egy eszköz, ami bizonyos helyzetekben elkápráztató, máskor viszont veszélyes, mert elcsábít a kényelem irányába. Az igazi kihívás az, hogy önmagunk maradjunk. Hogy ne adjuk oda a saját hangunkat a gyors siker reményéért. Mert ha már nem te szólsz, hanem a robot, akkor az hamis lett.

Integrál szemmel nézve az AI a w5 és a C szint egy magasabb állomása. A fény oldalán elképesztő hatékonyság, gyorsaság, tudás és ügyesség jelenik meg. Az árnyékban viszont ott van az átverés, a maszk, a túlkínálat, a káosz. Azt hittem, a narancs már nem tud tovább erősödni, de most újra fellángol, és a zöldért, a valódiságért, a hitelességért ismét meg kell küzdeni.

Bármilyen avatart, maszkot, perszónát is hoz létre valaki az AI segítségével, az akkor sem ő maga. Az csak egy álarc. Ezért fontos, hogy maradjunk önmagunk. Hogy mi beszéljünk, ne a robot. És hogy hallható legyen a valódi hang, ami belőlünk fakad.

Kategóriák

Legutóbbi bejegyzések

Személyiségfejlődés szintje

Kedves Barátaim! Önismereti gondolatok a pszichológia és spiritualitás integrál műhelyéből Arra gondoltam, most arról mesélek nektek, hogy vajon min mérhetjük le a belső személyiség fejlődésünket,

Tovább olvasom »