A Tízparancsolattal baj van. Nem a tíz ponttal van a baj, hanem a „parancsolat” szóval. A tíz pont tartalma ugyanis alapvetően az általános emberi etika. Nem kizárólag a zsidósághoz vagy a kereszténységhez tartozik, hanem ahhoz az univerzális etikai érzékhez, amely minden korban és kultúrában újra és újra megjelenik az emberben. Minden nagy hagyomány megfogalmazta ezt valahogyan. Más szavakkal, más történetekkel, más számú pontba rendezve. Nehogy azt higgyük, hogy a kereszténység, a zsidóság, az iszlám, a buddhizmus, a jóga vagy az őslakos hagyományok etikai alapelvei valami egészen másról szólnak. A mélyükön ugyanazok az alapvető kérdések jelennek meg: hogyan éljünk úgy, hogy ne pusztítsuk egymást és önmagunkat? Hogyan bánjunk egymással? Hogyan legyünk igazak, együttérzők és felelősek? Természetes, hogy különböző emberek különböző korokban ezt különböző módokon fogalmazták meg. A probléma a „parancsolat” Ki szereti, ha parancsolgatnak neki? Szerintem a „parancsolat” nem magából az etikai elvből, és nem is a spiritualitás lényegéből fakad. Sokkal inkább egy történelmileg kialakult emberi kapcsolati struktúrát tükröz. Az ókori és középkori társadalmak jellemzően erősen hierarchikusak és autoriterek voltak. Uralkodó és alattvaló, parancsoló és engedelmeskedő, jutalmazó és büntető állt egymással szemben. Az emberiség pszichológiai önreflexiója pedig még nem tartott ott, ahol ma. Nem volt általánosan elérhető az a pszichológiai nyelv