Nincsen nyaralás önismeret nélkül egy bizonyos tudatosodási szint után. Ilyen számomra az élet, mióta belekezdtem az önismereti, terápiás és spirituális útba 1996-ban, harminc éve. Egyébként a bizonyos tudatosodási szint előtt is önismeret a nyaralás, csak lehet, hogy akkor még nem figyelünk oda, szellemileg alszunk, kifele figyelünk csak. Egyszerűen, hogyha az ember megismeri saját magát – ami persze egy egész életen át tartó, egyre finomodó, szelídülő, mélyülő folyamat –, akkor éber lesz magára, a kapcsolati történésekre és az univerzum jeleire, bárhol is van: legyen az munka, pihenés, család vagy nyaralás. Nincs többé olyan, hogy öntudatlan, fogyasztói nyaralás számomra azóta, de nem is akarnék. A legjobb hotelekből a természetes helyekre Gyerekkoromban w5-ös nyaralásokra mentünk a családdal. Örök hálám a szüleim és a családom szeretetéért, akik egy olyan világban nőttek fel, és adták meg a legjobbat a gyerekeiknek, ahol éppen a w5 emelkedett fel a huszadik század dicső 80-as és 90-es éveiben, a szocialista modernizmusban, és ez a modern, materialista, jómódú élet volt a világ legjobb ígérete, az élet értelme. Azt éltük meg, a késő szocializmus, és a rendszerváltás körüli évek szintjén, és ki is élveztük. Jó volt. Azonban az önismereti folyamatokkal 1996-ban nálam elindult ez a mélyebb érzékelési folyamat, és elkezdtem érzékelni

Ez a fotó rólam teljesen eredeti. Ez a kép mentes mind AI-tól, mind bármiféle retusálástól. Innen, ebből a valóságból írom a soraimat. Az utóbbi egy évben sok ismerősömnél láttam, hogy elkezdtek AI-t használni. Íratják vele a szövegeiket, vagy átíratják, „feljavíttatják”. A kérdés, ami bennem megszületett: lett-e ettől több a tartalom? Nem. Inkább kevesebb. Nem a stílusról beszélek, mert az lehet gördülékenyebb, szebb, udvariasabb, szakmaibbnak ható. Hanem arról a többletről, ami emberi. Amikor valaki valóban magából szól. Ez az, amit a gép sosem fog létrehozni. Egy mondanivaló ugyanis nem csupán információ és logikusan összerakott mondatok sora. Hanem valami élő, valami bensőből fakadó, amihez lélek kell. A mesterséges intelligencia ebben nem partner. Ha hagyjuk, hogy elvegye tőlünk a saját hangunkat, akkor elveszítjük azt, akik vagyunk. Én továbbra is magam írom a leveleimet, a posztjaimat, a tanítási anyagaimat. Nem azért, mert nem tudnám rábízni, hanem mert nem akarom feladni azt, hogy a szavaim én magam legyek. Van, hogy stilisztikailag kérek tőle egy-egy javaslatot, de a végeredményt mindig átnézem, újraformálom, és kiveszem belőle mindazt, ami nem én vagyok. Mert az üres udvariaskodás, a mézes-mázas frázisok, a túlzásba vitt kedveskedés számomra hamis. A végén az maradjon, ami belőlem született, és amit én akarok közölni. És