Minden férfinak 3 év volt kötelező! De miből is?

20151011interju-egy-buddhista-szerzetesselszerzetes-tiszteletremelto2
Forrás: Pandita Meditációs Központ

Burmában ősidőktől fogva:
„A család minden férfi tagjának legalább három évre be kellett vonulnia a szerzetesrendbe, hogy kapjanak egy erős pszichológiai tréninget, és megismerjék a buddhista értékrendet. Amikor a britek bevonultak az országba, az ő elképzeléseiknek ez nem felelt meg, és lerövidítették az elvonulás idejét.” (3 hónapra – a szerző) – mondja dr. Khammai Dhammasamit, az Angliában élő burmai buddhista szerzetes.

Tehát ismétlem:

MINDEN FÉRFI az egész országban 3 ÉVRE bement szerzetesnek, és UTÁNA MENT HAZA CSALÁDOT ALAPÍTANI. ‘Államilag kötelező’ volt, hogy egy családos férfinak megfelelő szellemisége legyen – ez képezte a társadalom alapját.

A szerzeteseknek csak egy része maradt bent örökre, azaz választotta életútjának a teljes életre szóló lemondást, elengedést és spirituális gyakorlást. De meditálni és a buddhista lelkiség alapjait elsajátítani minden férfinek kötelező volt az országban. Nem egy gyorstalpalón, de még csak nem is egy minimál 10 napos elvonuláson, (amit később a minimál 3 hónapból rövidítettek tovább), hanem 3 éven át. Nálunk ehelyett a katonaság volt annyira fontos, hogy minden férfinak kötelező volt 1-2 évig bevonulni. Elképesztő szellemi színvonal Burmában! És elképesztő agresszió és degradáció a nyugat által.

Ideje lenne az ENSZ-ben létrehozni egy bizottságot, ami megvédi az eredeti kultúrákat önmagunktól.

A teljes cikk itt: 

http://www.life.hu/kult/20151011-interju-tiszteletremelto-dr-khammai-dhammasami-buddhista-szerzetessel-parkapcsolatrol-szerzetesi.html

 ****
Az Integrál Akadémia (INTA) fő képzése a három éves integrál pszichológia képzés. Az INTA Magyarországon egyedi abban, hogy a képzés része  egy tetszőlegesen választható meditációs elvonulás a három év alatt, ahol a hallgatók saját élményt szereznek a spirituális gyakorlásból.  A 2015/16-os oktatási időszakban 103 elsős hallgató indult el ezen az izgalmas úton. Várunk téged is!

integral_akademia2

Kategóriák

Legutóbbi bejegyzések

A zöld tudatszint árnyékai

A posztmodern, korai w6-os, zöld tudatszint értékeit számos helyen tárgyalják, és fontos alapja az integrál értékrendnek is: az empátia, elfogadás, tolerancia, soknézőpontúság, többelvűség, relativizmus, kulturális

Tovább olvasom »